Létrehozva: 2018.10.20.

Gyors leszek, gyors leszek - nyugtatta a nőt az afrikai az erőszak előtt

Úgy látszik, hogy a svéd lányok naivitása nem ismer határokat. Mindenesetre az esemény után beoltották, hepatitisz elleni gyógyszereket is kapott és HIV fertõzésre is tesztelték.

Messziről jött ember azt mond, amit akar...Hogy Burundiban éppen milyen villongások vannak, amelyek miatt négy évvel ezelőtt politikai menedékjogot kapott Svédországban a ma 37 éves férfi, az
nem világos.

Mindenesetre első fokon két év és hat hónap börtönre ítélte őt a Gotland szigeti kerületi bíróság erőszakos nemi közösülését. Ezen kívül 11 ezer euró megfizetésére kötelezték, amit majd az áldozatának kell adnia kártérítésként, ha valamikor lesz annyi pénze.

A nyári történet egy partin kezdődött. A lány a rendőrségnek elmesélte, hogy a rokonainál volt és megkérte az afrikai fiút, hogy vigye őt haza. Hiba volt. Amikor hazaértek, a fiú bezárta az szobája ajtaját. A lány azt gondolta magában: „Most meg fognak erőszakolni". Ez pont így
is történt.

Az alábbi képen látható férfi elkezdte levenni a nadrágját és “megnyugtatásként" annyit mondott a lánynak: “Gyors leszek, gyors leszek.”

Később a rendőrség megtalálta a férfi spermáját a lány bugyijában és az ágyneműjén. Az áldozatot beoltották, hepatitisz elleni gyógyszereket is kapott és HIV fertőzésre is tesztelték.

Az erőszak óta pánikrohamai és sírógörcsei vannak.
Az ügyész nem kérte egyszer sem a férfi kiutasítását, ám az elmúlt héten a Legfelsőbb Ügyészség fellebbezésére a büntetést másodfokon három évre emelték.

Forrás: Voiceofeurope

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt