Létrehozva: 2016.03.21.

Gyomorforgató körülmények között élnek a migránsok

Bár sokan még bizakodnak, hogy megnyitják a görög-macedón határátkelõt, de így is érzékelni lehet az Idomeniben lévõ feszültséget. Legutóbb tömegverekedés tört ki a táborban.

Egyelőre nem tudni, hogy miért tört ki a tömegverekedés, csupán annyi tűnik biztosnak, hogy afgán és szír migránsok estek egymásnak. Nem is csoda, hogy egyre nagyobb a feszültség, a hideg még mindig nehezíti a szabadban alvók életét. A legtöbben ezért tűz mellett töltik az éjszakáikat - írja a hirado.hu.

Jól mutatja a helyzetet, hogy egy pakisztáni férfi úgy nyilatkozott:

Nem tudjuk mitévők legyünk, ez a helyzet nem tartható sokáig, de az biztos, hogy vissza nem akarunk menni.

A hideg éjszakák elől a sátrak sem jelentenek megoldást, mivel azok szinte teljesen átáztak. Sár és piszok van mindenütt, sőt az élelmiszer és az ivóvíz is fogytán van. Eközben Panagiotis Kouroumplis görög belügyminiszter elismerte:

Ha valaki idelátogat, gyomorforgató látványban lesz része.

Hozzátette, hogy azon dolgoznak, hogy minél több migránst jobb belátásra bírjanak, és költözzenek be a befogadóközpontokba. Erről a legtöbben hallani sem akarnak.

Saját kezükbe vették a törvényt

Migránsok egy csoportja saját kezébe vette a dolgokat, mivel szerintük a hatóság emberei tehetetlenek. Legutóbb egy férfit lökdöstek végig a táboron, aki egy hétesztendős gyermeket bántalmazott.  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl