Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.20.

Kézre kerített egy brutális gyilkost a 13 éves fiú, majd belőle is vádlott lett

Tavaly júniusban egy iraki migráns megerõszakolt, megkínzott, megölt, majd elásott egy 14 éves lányt. Mint kiderült, pár héttel azelõtt feltehetõen egy 11 éves lányt is szexuális együttlétre kényszerített, a társa ebben egy 13 éves afgán fiú lehetett.

Tavaly májusban tűnt el az a német lány, akinek holttestét két héttel később találta meg a rendőrség a wiesbadeni menekültszálló közelében. A Bild című német lap akkor azt írta, hogy a tinédzser korú lány szenvedése egy egész éjszakán át tarthatott. Az elsődleges információk szerint a fiatal áldozatot megfojtották, szexuálisan zaklatták, majd ezt követően elásták a közeli erdős területen. Mint azóta kiderült a tragédia estéjén Suzanna Feldmann egy iraki migránssal találkozott, akit aztán elkísért a menekültszállón található szobájába. A migráns később szexuális kapcsolatot akart létesíteni a lánnyal, aki ezt feltehetően elutasította.

Ez után a feltételezett gyilkos fogott egy méretes faágat, mellyel leszorította áldozatát. A lány ekkor már komoly sérüléseket szenvedhetett, az arca is vérezni kezdett. Az iraki migráns ekkor egy közeli mezőre vitte a sokkos állapotba került tinédzsert, ahol különös kegyetlenséggel megerőszakolta. Már világosodott, amikor Susanna tovább kérlelte támadóját, hogy engedje szabadon. Az iraki bevándorló azonban attól tarthatott, hogy a lány értesíteni fogja a rendőröket vagy a szüleit, ezért hátulról elkapta, és addig fojtogatta, amíg meg nem fulladt.

Elmenekültek Németországból

Az elásott holttestet csak azután találták meg a nyomozók, miután egy 13 éves afgán fiú jelentkezett a rendőrségen, aki azt mondta, a 20 éves iraki mesélt neki a gyilkosságról, és azt is elárulta, hogy hova rejtette a hullát. A feltételezett elkövető, Ali Bashar és családja – anyja, apja, öt testvére – időközben Düsseldorfból Törökországba repült, ahonnan feltehetőleg továbbutaztak Irakba, hogy a fiatal férfi megússza a felelősségre vonást. Az iraki rendőrség azonban elfogta a gyanúsítottat, és pár napon belül vissza is szállították Németországba.

Az iraki bevándorló pere a napokban kezdődött. Érdekesség, hogy a gyilkosságot megelőző egy évben Ali Bashar legalább öt erőszakos bűncselekmény elkövetésében volt érintett.

A lebuktató gyerek ellen is eljárás indult

A német Spiegel című hírportál nemcsak a jelenlegi perről számol be, hanem megjegyzi, hogy Basharnak, és az őt lebuktató 13 éves afgán fiúnak egy másik ügy miatt szintén bíróság elé kell állnia. A nyomozók ugyanis biztosak abban, hogy Susanna meggyilkolása előtt Bashar és az afgán kiskorú megerőszakolt egy tizenegy éves kislányt.

A részletek annyira brutálisak, hogy azokat nem is hozták nyilvánosságra a hatóságok. Annyit azonban tudni lehet, hogy a 20 éves iraki többször is zaklatta, és legalább kétszer megerőszakolta a gyermeket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán