Létrehozva: 2016.11.30.

Itt a kiút Gyárfás Tamás számára

Kiderült, ki lehet a lemondott úszóelnök utódja. Gyárfás számára is marad tennivaló.

A sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde reagált Gyárfás Tamás szerda reggeli lemondására.

"Elfogadom Gyárfás Tamás döntését, aki 23 éven át irányította a Magyar Úszó Szövetséget. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ne csak versenyzői által, de versenyek rendezőjeként is a nemzetközi sportélet elismert szereplője legyen"

- idézte az MTI a hajdani sikeres úszónőt.

Szabó Tünde reméli, hogy Gyárfás "az úszósport érdekében hozott döntésével" lezárul a konfliktus a Magyar Úszó Szövetség és sportolói között. A jövővel kapcsolatban elhangzott: bárki lesz a jövőben a szövetség elnöke, a legfontosabb, hogy zökkenőmentes közös munka, együttműködés indulhasson a szövetség, a sportolók, a szakemberek és a kormányzat között.

"Fontos, hogy a szövetség élére olyan szakember kerüljön, aki a sportban otthon van, menedzser típusú és mindazt biztosítani tudja, ami az eredményességhez szükséges"

- írta körül a jövőbeli úszóelnököt Szabó Tünde.

"A nemzetközi sportdiplomáciának is mind jelentősebb, új kihívásokkal teli feladatokkal kell szembenéznie.

Gyárfás Tamás sok éves szakmai tapasztalatát ezen a területen szeretné Magyarország érdekében hasznosítani

- mondta a sportállamtitkár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Éjszakába nyúlt az EU-csúcs, egy új migrációs válság van kilátásban

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda