Létrehozva: 2016.08.10.

Gyárfás Tamás kínos pillanatai a riói olimpiáról

Az úszószövetség elnöke véletlenül sem tûnt fel Hosszú Katinka éremátadásainál.

Miközben Hosszú Katinka valósággal szárnyal a riói olimpián (szerda hajnalban a harmadik aranyérmét is megnyerte), addig Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke egyre kínosabb pillanatokat él át.

Az egész kezdődött a 400 méter vegyes döntője után, amit Hosszú Katinka világrekorddal nyert meg. Gyárfás a lelátón ülve nézte végig a versenyt, de a körülötte ünneplő honfitársaival ellentétben rezignáltan vette tudomásul, hogy Hosszú mekkora sikert ért el.

Gyárfás még jóval az olimpia előtt veszett össze Hosszúval, edzőjével és férjével, Shane Tusuppal, valamint az úszó menedzsmentjével, mert Hosszúék nem voltak hajlandóak elfogadni a szövetség feltételeit, ezt követte a híressé vált szerződéstépés is. Ebből kifolyólag májusban már nem Gyárfás adta oda az aranyérmet az Iron Ladynek az Európa-bajnokságon.

A riói olimpián is messze elkerülte Hosszút Gyárfás, két eredményhirdetésen szertett volna ott lenni, a férfi 200 méter pillangón Cseh Lászlónak adott volna kabalafigurát (Cseh mindössze hetedik lett, így be kellett érni Kenderesi Tamással, aki bronzérmet szerzett), 200 méter mellen pedig abban reménykedett, hogy Gyurta Dániel lesz dobogós – a szám címvédője azonban még a középdöntőbe sem tudott bejutni.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár