Létrehozva: 2017.12.06.

Ez történik, amikor a nagy hideg miatt a lakásban grillezik a migráns család

Tizenegy embert kellett kórházba szállítani, miután egy marokkói migráns család úgy döntött, hogy a lakásukban kezdenek grillezni. Mint mondták, kinn már túl hideg volt.

A németországi Neu-Isenburgban élő marokkói migráns család vendégeket hívott magukhoz az elmúlt hétvégén. A házigazdák ebédre grillhúst terveztek, ehhez már korábban megvették a faszenet és a különböző, pácban érlelt húsokat is. Azzal viszont nem számoltak, hogy a hétvégén megérkezett az első nagyobb hó az országba, és fagyott is. A vendéglátók „B-tervvel" is készültek: az 5 és 11 éves lányukkal közösen megbeszélték, hogy a hideg idő miatt a lakásban grilleznek majd. Miközben a nappaliban már készültek a húsok, szép lassan kezdtek megérkezni a vendégek, akik hamar észlelték, hogy itt bizony valami nem stimmel - írja a Bild.

A legkorábban érkezettek ugyanis köhögni kezdtek és szédülésre, fejfájásra panaszkodtak.

A családnak és a vendégeknek hatalmas szerencséje volt, mivel gyorsan érkezett a segítség. A kis lakásban magas fokú szén-monoxidot mértek a tűzoltók. Összesen öt felnőttet és hat gyermeket kellett szén-monoxid-mérgezés gyanújával a helyi kórházba szállítani.

A marokkói családapa ellen gondatlanságból elkövetett emberölés kísérlete miatt indítottak eljárást. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton