Létrehozva: 2019.02.01.

Botrány a templomban: Durva, mit tett a pap Gregor Bernadettel

Bár az eset még decemberben történt, az Újszínház mûvésznõje még mindig a történtek hatása alatt áll...

Kínos botrányba fulladt Gregor Bernadett decemberi koncertje egy nyírségi faluban!

A színésznő egy templomban lépett fel karácsonyi dalokkal, de hiába nyűgözte le a közönséget jellegzetes hangjával, a koncert után durva támadás érte. Ráadásul nem is akárki hozta kínos helyzetbe, a pap alázta meg!

„A művésznő fellépése után arról kezdett el prédikálni a tiszteletes, hogy megfontolt döntés lenne újra felszentelni a templomot. Arra hivatkozott, hogy a műsor nem ide való. De érezni lehetett, hogy azt gondolja: egy olyan nő lépett itt fel, aki már túl van több váláson is” – mondta a hot! magazinnak egy falubéli.

Gregort annyira felzaklatta az eset, hogy még mindig a történtek hatása alatt. A hetilapnak elmondta, hogy 3,5 órát utazott azért, hogy együtt ünnepeljen a helyiekkel, a pap reakciójától pedig még mindig összeszorul a gyomra.

A hot! megkereste az említett atyát is, aki igencsak szűkszavúan reagált a történtekre.

Nem ezt mondtam, félremagyarázták

- háborgott a tiszteletes, majd bontotta a vonalat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin