Létrehozva: 2017.08.06.

Keményen büntetné az állatkínzókat Gregor Bernadett és Molnár Anikó!

Mindketten fontosnak tartják, hogy a hírnevüket a jó ügy érdekében használják fel.

Jelentősen szigorítaná az állatok védelmére vonatkozó törvényt Gregor Bernadett és Molnár Anikó.

Idén áprilisban indult az a polgári kezdeményezés, amely mögé a két híresség is odaállt, hiszen ha jelentős számú aláírás gyűlik össze, az igazságügyi miniszter felülvizsgálhatja, akár szigoríthatja is a jelenleg hatályos állatvédelmi törvényt. Molnár Anikó a %RIPOST%-nak elmondta, az állatkínzókkal szemben a szemet-szemért elvet vallja. 

"Én biztosan azt mondanám, hogy ha valaki ilyesmit tesz, akkor szemet-szemért, fogat-fogért. Ha valaki megnyúz egy macskát, akkor nyúzzák meg őt is élve, vagy büntessék halállal. Másféle megtorlás nem hiszem, hogy elég elrettentő lehet az ilyen beteg lelkű lényeknek. Az állatoknak ugyanolyan joga van az élethez, mint az embereknek, és senkinek nincs joga egy élőlény sorsa felett dönteni" - mondta el a %RIPOST%-nak Anikó.

Az egykori Nagy Õ rendkívül fájlalja, hogy sok ismerőse inkább elfordítja a fejét, ha egy bajba jutott állatot lát ahelyett, hogy a saját eszközeivel igyekezne jobbá tenni annak sorsát. Volt már rá példa, hogy emiatt a párkapcsolatának is véget vetett.

"Az egyik volt barátommal épp az autóban ültünk, amikor az út szélén megláttam egy kutyát.

Olyan kérlelő szemekkel nézett, hogy rögtön satuféket nyomtam és betettem a kocsiba az állatot.

Az akkori páromnak sem kellett több, kötözködni kezdett, hogy miért foglalkozom a kutyával. Jól beolvastam neki, aztán pedig hamar  kiadtam az útját" - árulta el Anikó.

Gregor Bernadett hasonlóképpen híres az állatszeretetéről, mint Molnár Anikó, és egyet is ért a gondolataival. A színésznő otthonában az állatok családtagnak számítanak: szívén viseli az elesett lények sorsát, ezért fontosnak tartja, hogy minél több helyre eljusson a petíció.

"Úgy gondolom, minden jóérzésű embernek alá kellene írnia ezt a kérelmet, ám ezt megnehezíti, hogy mivel nem internetes a megmozdulás, ezért csak bizonyos helyeken van erre lehetőség. A legjobb az lenne, ha iskolákba, parkokba, munkahelyekre is eljuttatnák a petíciót, hiszen akkor biztosan sokan a jó ügy mellé állnának" - mondta el a %RIPOST%-nak Bernadett.

"Nem tudom, mi lenne a legjobb büntetési mód, de biztos, hogy nem a pénzbüntetés, hiszen az semmiképpen nem lehet elrettentő példa az állatkínzó emberek számára. Az embereknek azt kellene megérteniük, hogy aki állatot képes bántalmazni, az előbb-utóbb embereket is gyötör majd."

A polgári kezdeményezés petícióját 2018. április 22-ig lehet aláírni, az ország több mint 240 pontján

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”