HŰHA

Gór Nagy Mária: Napi két deci borral tartom fiatalon magam!

Meg­lepő re­ak­ciók lep­ték el az in­ter­ne­tet Gór Nagy Mária FEM3 Cafés in­ter­júja után. A szí­nésznő ked­den Joshi Bha­rat ven­dé­ge­ként lá­to­ga­tott el a mű­sorba, ahol szü­le­tés­napja al­kal­má­ból a mű­sor­ve­zető fel­kö­szön­tötte őt. Joshi éne­kelni sze­re­tett volna az ün­ne­pelt­nek, ám ő ezt nem en­gedte, he­lyette saját maga adott elő egy dalt, ami­hez tán­colt is.

Gór Nagy Mária belezavarodott a mondandójába, például nem tudta felidézni, hogy pontosan hány menye is van.

A felvétel láttán sokan megszólták a művésznőt, aki szerintük nem viselkedett megfelelően az élő adásban, ő azonban a -nak elmondta, semmi kivetnivalót nem lát a viselkedésében.

EZT OLVASTAD MÁR?

„Azért adtam elő azt a dalt, mert nem akartam, hogy Joshi énekeljen nekem. A menyeim számát pedig természetesen tudom, de nagyon fáradt voltam, ezért tévesztettem. Aki bármi másra gondol, az szégyellje magát” – nyilatkozta lapunknak a művésznő, aki évtizedeket letagadhat a korából, köszönhetően egészséges életmódjának.

„A fiatalságom titka a tudatos táplálkozás és a rendszeres mozgás. Heti négy alkalommal sportolok, ez nagyon fontos az életemben. A mozgást az évekkel ezelőtti síbalesetem után sem voltam hajlandó abbahagyni, pedig a térdemet is operálni kellett. Mivel a sport az egész életemet meghatározta, képtelen lennék már enélkül élni” – mondta el Mária, akinek meggyőződése, hogy a bor mértékkel fogyasztva jót tesz az egészségnek. Persze 18 százalék alatt nincs bor! Ugyanakkor szigorúan napi két decit iszom, sem többet, sem kevesebbet! Két deci száraz vörösbornál jobb zsírégető nincs, ez tart fiatalon! Ráadásul rengeteg magnézium van benne, nem hiá­ba ajánlják az orvosok is, hogy mértékkel mindenki fogyasszon. Úgy érzem, az egészséges életmódhoz hozzátartozik egy pohár minőségi bor, és amint a példám mutatja, ez be is válik!” – jelentette ki a színésznő.

Hogy mit mondott még a színésznő, azt elolvashatod a napilap csütörtöki számában!

Eközben a címlapon

A FEM3 Café-ban készült interjút itt nézheted meg: