Létrehozva: 2018.06.18.

Göncz Árpád lánya egy milliárdos OLAF ügyben - Nyomoz a csalás elleni hivatal

Túláraztak, csaltak, sok milliárddal vágták át az EU-t. Megfogták õket, több milliárdot kellene most visszafizetniük.

Szerző Ripost

 

 Göncz Árpád lánya, Göncz Kinga, Gyurcsány egykori minisztere által alapított alapítvány is tulajdonosa volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala.

 

Ajánlásuk szerint több mint 12 milliárd forint uniós támogatást kellene visszafizetniük a cégeknek. A NAV is hasonló mértékű, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást állapított meg.

 

 

 

Az EU költségvetéséből finanszírozott projektjeikhez közösen alkalmaztak kutatókat és más dolgozókat. A Pillar Európa Kft. a Göncz Kinga által jegyzett alapítvány köré szerveződött.

 

Így csaltak

A 2015-ben indított OLAF-vizsgálat szerint a két cég azért hozott létre regionális irodákat, hogy az EU-s támogatásokhoz hozzáférést biztosító, a Gazdasági operatív program keretében kiírt kutatási-fejlesztési pályázaton részt vehessen, azonban a három vidéki településre – Etyekre, Bicskére és Tétre – bejelentett tizenhárom munkavállaló is a cégek budapesti irodahelyiségében dolgozott.

 

Hamis nyilatkozatok

 

Õk arra kaptak utasítást, hogy a projektek ellenőrzése alkalmával jelenjenek meg a vidéki irodákban. A 2012 és 2015 közötti időszakban a két cég 31 projekthez kapcsolódóan tett kétszáznál is több esetben hamis nyilatkozatokat arra vonatkozóan, hogy az érintett munkavállalók a vidéki irodákban dolgoznak.

 

 

Kamu szerződések, fizettek fűnek-fának

 

Az információk szerint közel kétezerszer(!) a távmunkaszerződések is hamis nyilatkozatokat tartalmaztak az instrukciókkal és a munka elvégzésével kapcsolatban, és 1306 alkalommal maguk a szerződések is valótlanok voltak. Emellett a cégek olyan alkalmazottaknak fizettek, akik nem dolgoztak a projektben, és olyan bérkifizetésekre is fordították az EU-s pénzeket, amelyeket nem lehetett volna elszámolni az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.

 

 

Négyszeresen túláraztak, hova lett a pénz?

 

E-mailek tanúsága szerint olyan – akár négyszeresen túlárazott – projekteket adtak be szándékosan, amelyeket a két kedvezményezett cég maga valósított meg, a hasznot pedig alvállalkozói szerződések láncolatán keresztül juttatták ki: tizenkétmillió forint értékben állítottak ki hamis készpénzfizetési számlákat. Egy, a vállalatok által bérelt épület éves díjáról is készítettek olyan számlát, amely mögött feltehetően nem volt teljesítés. A lapunkhoz került dokumentumok szerint egy projekt eredményeként elkészült weblap nem elérhető, egy másik projekt esetében szervereket és tanulmányokat áraztak túl.

 

Az OLAF összesen három személyt és nagyjából két tucat szervezetet talált érintettnek az ügyben. Az Európai Bizottságnak tett ajánlásuk szerint a két cégnek közel 12 és fél milliárd forintot kellene visszafizetnie a felmerült szabálytalanságok és a csalás gyanúja miatt.

 

A hivatal a Legfőbb Ügyészség számára is megfogalmazott ajánlásokat. Az adatok alapján a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztály 9,7 milliárd forint értékű, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást állapított meg.

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Másfélszeres emberelőnye lehet Oroszországnak

POLITIK

Szentkirályi Alexandra: Takarítsuk ki Gyurcsány embereit!

POLITIK

Menczer Tamás: A valaha volt legerőteljesebb EP-kampányt kezdtük el

POLITIK

Újabb fegyvergyárakat építenek az oroszok

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett