Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.26.

Drámai részletek derültek ki a gödöllői tragédiáról

Megkezdõdött a gödöllõi tragédia tárgyalása, az áldozat édesapját tanúként idézték be a bíróságra. Sz. Lajos a vád szerint tavaly nyáron erõszakkal megszerezte a Turay Ida Színház fiatal munkatársának autóját, majd nagy sebességgel elhajtott vele. Zsófit saját autója temette maga alá.

Az óriási érdeklődés miatt egy nagyobb tárgyalóteremben kezdődött a gödöllői tragédia tárgyalása szerdán, a helyi járásbíróságon. A vádlott Sz. Lajost rabláncon vezették a terembe, szemmel láthatóan sokat fogyott az egyévnyi előzetes letartóztatás alatt. A hallgatóság soraiban a balesetben meghalt Zsófi édesanyja és testvére is helyet foglalt. Miután a bíró ismertette a vádat, Sz. Lajost reagáltatták az ügyészség állításaira, továbbá szembesítették korábbi vallomásaival.

A lány az autóját akarta visszaszerezni

A férfi a vád szerint a Turay Ida Színház fiatal munkatársának járó motorú autójával akart erőszakkal elhajtani tavaly nyáron. Most úgy nyilatkozott akkori, bódult állapotban tett vallomásairól:

Én mondtam, amit mondtam, de azért, mert ezt akarták hallani.

Kiderült, hogy a kocsi tulajdonosa, Zsófi, minden erejével próbálta megmenteni és megakadályozni a Hyundai elvételét. Az ittas és bódult Sz. Lajos nagy sebességgel hajtott, majd árokba borult árokba vele, az autó pedig maga alá temette a 24 éves lányt.

Zsófi percekig még élt a kocsija alatt

Sz. Lajos magára hagyta áldozatát, pedig az azonnali segítségnyújtás megmenthette volna az életét.

A sértett még 7-10 percig élt a baleset után, halálát a gyomor és a tüdő összenyomásának következtében kialakult fulladás okozta

– olvasta fel a bíró, aminek hallatán sokan összerezzentek a teremben, Zsófi édesanyja pedig könnyeivel küszködött, talán ilyen részletesen még nem szembesült fiatal lánya halálos balesetének körülményeivel.

A gyászoló édesapa tanúként megerősítette: látta lánya kilógó lábait az autó alatt, amikor kirohant a nagy csattanásra, de nem mert az árokba lemenni.

„Mozdulatlan volt. Tudtam, hogyha megmozdítom vagy hozzáérek, azzal nagyobb kárt teszek, hisz a baleset miatt súlyos sérüléseket szenvedhetett. Végül a tűzoltók emelték le róla a kocsit, a mentős pedig megfordította a testét. Akkor láttam az arcát”

– mondta a bíróságon Berze István, akitől személyesen és nyilvánosan kért bocsánatot tettéért a vádlott.

Hogy mit reagált a család a bocsánatkérésre, a %RIPOST% csütörtöki napilapjából kiderül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-