Létrehozva: 2019.04.25.

Misztikus utat járt be a legendás bíbor gitár

Kevesen tudják, hogy Radics Béla legendás Gibson gitárjának elsõ tulajdonosa az Old Boys együttes alapító-zenekarvezetõje, Szidor László volt. A kalandos utat bejárt hangszer harminchét év elteltével végre elõkerült, hogy jeles alkalmakkor, hozzáértõ kezekben ismét megszólalhasson.

%Ripost%: Úgy tudni, eredendően te voltál a legendás bíbor Gibson gitár első tulajdonosa. Mit lehet tudni erről a hangszerről, és miért pont emellett döntöttél?

Szidor László: Az első zenekaromban, a Syncom együttesben szólógitáron játszottam. 1962-ben, az alapítás évében nemigen léteztek Magyarországon hangszerboltok, a Thököly úton volt egy hangszerjavító mester, ahol szegény édesanyám nagy bánatára 1963 őszén megláttam egy Gibson Les Paul gitárt. A látvány lenyűgözött: azonnal beleszerettem a gyönyörű, sárga borítású bársony tokban fekvő mély bordó színű csodába. A Gibson cég akkoriban még az említett, később már az SG megjelöléssel forgalmazta a tremolókarral ellátott, ökörszarv formájú gitárt. Amelyet édesanyám végül tizenkét havi részletre, tizenkétezer forintért vásárolt meg úgy, hogy a fodrászatra szánt pénzen spórolta meg az árát. Tudni kell, hogy a hatvanas évek elején a havi átlagfizetés ezerkettőszáz-ezerötszáz forint körül járt… Remélem, megháláltam neki, hiszen a zenélés mellett több egyetemet is elvégeztem, három diplomát szereztem.  Ha lenéz odaföntről, biztosan boldog…  

%Ripost%: Mit lehet tudni a Gibson további útjáról? Meddig követted a sorsát?

SZ.L.: 1966-ban, a kötelező sorkatonai szolgálat alatt és azt követően tovább működött korábbi zenekarom a Syncom, ám az ott történtek hatására az idők során egyre inkább elment a kedvem a szólógitártól. Egyébként elárulom, a gitár eredeti hangzása nem tetszett, így annak korrekciója érdekében áttekercseltem a pickupot, amitől kissé magasabb hangfekvése lett. Ehhez különleges és akkoriban ritkaságszámba menő Dynacord visszhangosítót használtam, amellyel kiválóan lehetett hozni a The Shadows hangszíneket.  1967 tavaszára feloszlattam a zenekart és augusztusban átigazoltam abba a Geminibe, ami jobban tetszett. Ott már nem volt szükségem a Gibsonra, s eladtam a zenekar szólógitárosának, Németh Dezsőnek. Augusztus harmadikán léptem be, s a szeptemberi NDK- turnén – ahová Dezső az egyetemi vizsgái miatt nem tarthatott velünk – felváltva billentyűztem és szólógitároztam; így akkor még én játszottam a legendás hangszeren. 1968-ban tudtam meg, hogy Dezső eladta a gitárt Radics Bélának. 

%Ripost%: Véleményed szerint miért vált legendává Radics Béla kezében?

SZ.L.: Egyrészt azért, mert akkoriban nem igazán állt rendelkezésre választék. A második legjobb hangszer Zorán Framus márkájú gitárja volt. Másrészt Béla a magyar rockzene kultikus alakjává vált, amelyet jórészt különleges gitározása alapján érdemelt ki. Emellett személyében olyan színpadi jelenségről beszélünk, amely abban az időben szokatlan volt hazánkban. Mindent összevetve Radics Béla legenda lett, s vele együtt emblematikus hangszere is.

%Ripost%: Most, hogy harminchét év után előkerült, szeretnél játszani rajta, vagy csak egyszerűen kézben tartani? Érzel nosztalgiát?

SZ.L.: Érdekes módon halála után az a szóbeszéd járta, hogy Bélával együtt a gitárt is eltemették. Éppen ezért meglepett, hogy ennyi idő után egyszer csak előkerül. Nosztalgia? Nem szerettem a szólógitáros posztot, de magát a hangszert imádtam. Sajnáltam, amikor Dezsőke tovább adta, de megnyugtató volt, hogy Radicsnál jó kezekbe került. Mindenestre szívesen kézbe fognám, de azt nem vállalnám, hogy virtuóz szólókat játsszak rajta. Ám egy Shadows-t, amit bármikor tudok interpretálni, viszont örömmel. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

ripost.hu

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re