Misztikus utat járt be a legendás bíbor gitár

%Ripost%: Úgy tudni, eredendően te voltál a legendás bíbor Gibson gitár első tulajdonosa. Mit lehet tudni erről a hangszerről, és miért pont emellett döntöttél?

Szidor László: Az első zenekaromban, a Syncom együttesben szólógitáron játszottam. 1962-ben, az alapítás évében nemigen léteztek Magyarországon hangszerboltok, a Thököly úton volt egy hangszerjavító mester, ahol szegény édesanyám nagy bánatára 1963 őszén megláttam egy Gibson Les Paul gitárt. A látvány lenyűgözött: azonnal beleszerettem a gyönyörű, sárga borítású bársony tokban fekvő mély bordó színű csodába. A Gibson cég akkoriban még az említett, később már az SG megjelöléssel forgalmazta a tremolókarral ellátott, ökörszarv formájú gitárt. Amelyet édesanyám végül tizenkét havi részletre, tizenkétezer forintért vásárolt meg úgy, hogy a fodrászatra szánt pénzen spórolta meg az árát. Tudni kell, hogy a hatvanas évek elején a havi átlagfizetés ezerkettőszáz-ezerötszáz forint körül járt… Remélem, megháláltam neki, hiszen a zenélés mellett több egyetemet is elvégeztem, három diplomát szereztem.  Ha lenéz odaföntről, biztosan boldog…  

%Ripost%: Mit lehet tudni a Gibson további útjáról? Meddig követted a sorsát?

SZ.L.: 1966-ban, a kötelező sorkatonai szolgálat alatt és azt követően tovább működött korábbi zenekarom a Syncom, ám az ott történtek hatására az idők során egyre inkább elment a kedvem a szólógitártól. Egyébként elárulom, a gitár eredeti hangzása nem tetszett, így annak korrekciója érdekében áttekercseltem a pickupot, amitől kissé magasabb hangfekvése lett. Ehhez különleges és akkoriban ritkaságszámba menő Dynacord visszhangosítót használtam, amellyel kiválóan lehetett hozni a The Shadows hangszíneket.  1967 tavaszára feloszlattam a zenekart és augusztusban átigazoltam abba a Geminibe, ami jobban tetszett. Ott már nem volt szükségem a Gibsonra, s eladtam a zenekar szólógitárosának, Németh Dezsőnek. Augusztus harmadikán léptem be, s a szeptemberi NDK- turnén – ahová Dezső az egyetemi vizsgái miatt nem tarthatott velünk – felváltva billentyűztem és szólógitároztam; így akkor még én játszottam a legendás hangszeren. 1968-ban tudtam meg, hogy Dezső eladta a gitárt Radics Bélának. 

%Ripost%: Véleményed szerint miért vált legendává Radics Béla kezében?

SZ.L.: Egyrészt azért, mert akkoriban nem igazán állt rendelkezésre választék. A második legjobb hangszer Zorán Framus márkájú gitárja volt. Másrészt Béla a magyar rockzene kultikus alakjává vált, amelyet jórészt különleges gitározása alapján érdemelt ki. Emellett személyében olyan színpadi jelenségről beszélünk, amely abban az időben szokatlan volt hazánkban. Mindent összevetve Radics Béla legenda lett, s vele együtt emblematikus hangszere is.

%Ripost%: Most, hogy harminchét év után előkerült, szeretnél játszani rajta, vagy csak egyszerűen kézben tartani? Érzel nosztalgiát?

SZ.L.: Érdekes módon halála után az a szóbeszéd járta, hogy Bélával együtt a gitárt is eltemették. Éppen ezért meglepett, hogy ennyi idő után egyszer csak előkerül. Nosztalgia? Nem szerettem a szólógitáros posztot, de magát a hangszert imádtam. Sajnáltam, amikor Dezsőke tovább adta, de megnyugtató volt, hogy Radicsnál jó kezekbe került. Mindenestre szívesen kézbe fognám, de azt nem vállalnám, hogy virtuóz szólókat játsszak rajta. Ám egy Shadows-t, amit bármikor tudok interpretálni, viszont örömmel.