Létrehozva: 2017.12.05.

Évekig titkolózott, most súlyos vallomást tett Geszti Péter

Senki sem gondolná, hogy a mindig vidám énekes milyen nehéz idõszakon ment keresztül.

Geszti Péter az emberek többsége szerint az a férfi, aki képtelen hibázni. Bármihez is ér hozzá, arannyá változik. Pedig koránt sincs így. Mélyrepüléseiről maga a Rapülők frontembere mesélt a Lakástalkshow-ban.

„Vannak illetve voltak szakaszok az életemben, amikor nem volt minden ennyire egyértelműen egyensúlyban, hanem nekem kellett kiráncigálnom magamat a saját hajamnál fogva abból a ködből, abból a depiből, amibe az a sok gazdasági, politikai, kulturális változás rakott engem – mondta Geszti Lovász Lászlónak a VIASAT3 beszélgetős műsorának forgatásán, de a Borsnak is kifejtette, hogy pontosan mit is értett ezalatt.

„Az elmúlt tíz évben azzal kellett szembesülnöm, hogy nagyon megváltozott a közhangulat, amiben én otthon éreztem magam. Mikor azt érzed, hogy kulturálisan minden megváltozik, mindaz, amiben addig dolgoztál, éltél” – fejtette ki Geszti, aki hozzátette, jó pár évet igénybe vett az életéből, mire megtanult a változásokkal együtt élni. Ebben persze a környezete is nagyon sokat segített.

Hallgattam nagyon a családomra, akik rám szóltak és egyre többször követelték vissza a régi énemet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott