Létrehozva: 2016.02.03.

Gesztesi nem titkolja tovább, mennyit iszik! Kiterítette kártyáit!

Azt nyilatkozta, a családja elõtt sosem titkolta, mennyi alkoholt fogyaszt. Gyerekeivel mindig õszinte, akiknek teljesen természetes, hogy az apjuk iszik.

Szerző Zuti Bea

"Ugyanazt a két üveg rozét megiszom, amit harminc éve mindennap, de a napokban féléves tisztítókúrát kezdek, amit minden évben megcsinálok a születésnapom előtt. Ez idő alatt nincs pia, viszont van három kör futás az Omszki-tó körül, edzés, úszás heti ötször"- nyilatkozta a Borsnak a színész. 

Gesztesi azonban úgy gondolja, semmilyen problémája nincs az alkohollal, és köszöni szépen, jól van. A pletykák helyett inkább legújabb filmjével foglalkozik, aminek már javában folyik a castingja.

Egy másik híresztelést is megcáfolt, miszerint hitgyülekezetbe jár, hogy segítsenek a gondjain.

"Mindenben őszinte vagyok a gyerekeimmel, így azt is tudják, ha egy vidéki előadás után hajnali négykor hazaérek, megiszom egy üveg bort. Nem csodálkozik ezen senki, Panka is tudja,

akivel egyébként nagyon jól vagyok – teszi hozzá, és mindjárt egy másik szóbeszédre is felel: nem igaz az, hogy a Hit Gyülekezetébe járok édesanyám unszolására, ugyanis nincs szükségem semmilyen segítségre, hiszen nincs semmi bajom"- írja a Bors.

Szerző Zuti Bea

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin