Létrehozva: 2016.03.11.

Gesztesi Károly kizárja anyját az életéből

Gesztesi Károly nagy bejelentése alaposan meglepte az országot. De leginkább az édesanyja lepõdött meg, neki ugyanis nem szólt a fia, hogy szerelembe esett.

Péntek reggel a semmiből érkezett a hír, hogy Gesztesi Károly nemcsak kellemes emlékekkel tért haza izraeli útjáról, hanem egy új barátnővel is. A szerelmét pedig nemcsak a világ, de édesanyja elől is alaposan eltitkolta. Legalábbis erre utal, hogy az idős asszony, indulatosan reagált a %RIPOST% megkeresésére.

Én erről az égvilágon semmit sem tudok

- mondta a színész anyukája, majd azonnal lecsapta a telefont. Ezek szerint Zsuzsa néni nem túl boldog attól a ténytől, hogy a fia kihagyta élete nagy fordulatából, és csak az újságokból tudta meg az örömhírt.

Persze Gesztesi nem először titkolózik Zsuzsa néni előtt. Tavaly novemberben a nagy botrányok és összeomlások időszakában az egyik magazinnak arról beszélt, hogy fogalma sincs, mi van a fiával, mert még csak telefonon sem éri el.

Nagyon aggódunk a fiamért! Aggódni kell érte

- mondta akkor. Ezek szerint a helyzet azóta sem javult, sőt romolhatott is, hiszen szemben az akkori esettel, most éppenséggel egy remek hírt titkolt el anyukája elől Gesztesi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál