Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.25.

Gesztesi vigasztalja Lajcsit

Negyvenéves barátság köti össze Galambos Lajost a színésszel, egy gimnáziumba jártak.

Sok csintalanságot követett el együtt Gesztesi Károly és Galambos Lajos az iskolában, volt, hogy intőt is kapott a két dezentor, akiket szüleik zongoraleckékre járattak.

„A nagynéném tanította Lajcsit is zongorázni, azóta néha leülünk  négykezest eljátszani - mondta Gesztesi Károly. - Nagyon jó barátságban vagyunk a gimi óta, még akkor is, ha néha hónapokig nem találkozunk, mindig ugyanott folytattuk, ahol abba hagytuk.”

A színész akkor is Lajcsi mellett állt, amikor barátja börtönben volt, és most sem hagyja cserben, hogy elbizonytalanodott a karrierje miatt.

„Aggódik, hogy hogyan fogadják majd az új műsorát, pedig ugyanúgy szeretni fogják, ahogy eddig, ebben biztos vagyok - folytatta Gesztesi. - Én biztatom, amikor elbizonytalanodik, és ő is mindig segít, ha nekem van valami lelki bajom. Számíthatunk egymásra.”

A színész még hozzátette, arra biztatja barátját, hogy néha térjen vissza a komolyzenéhez is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel