Létrehozva: 2015.12.17.

Gesztesi Károly botránya kislánya életére is hatással lehet

A színész körül egyre nagyobb a botrány, és maga sem képes ezen már felülkerekedni. Legutóbb hétfõn bizonyította egy interjúban, hogy valami nincs vele rendben. Gesztesi Károly viszont nemcsak a saját élete miatt tartozik felelõsséggel, hanem Liptai Claudiával közös kislánya, Panka életéért is.

Az elmúlt hónapokban egyre több rossz hírt hallunk a színművésszel kapcsolatban. Gesztesi Károly komoly válságon mehet keresztül, ami nemcsak a színházi munkáit, hanem a magánéletét és családját is veszélyezteti.

Gesztesi Károly az elmúlt időszakban sokszor említette meg volt felesége, Liptai Claudia nevét az interjúkban, de közös gyermekükről sosem esett szó. Pedig a 9 éves Pankát elég rosszul érintheti, hogy édesapja botrányait látja nap mint nap az újságokban vagy éppen a tévében. Sőt, az osztálytársai között is téma lehet a papa állapota.

Bármilyen családi nehézség rossz hatással lehet egy gyerekre, és annak fejlődésére

- mondta a %RIPOST%-nak Martsa Zsuzsa gyermekpszichológus.

Annak idején Claudia javasolta exférjének, hogy tartson egy kis szünetet. Akkor Gesztesi be is jelentette visszavonulását, ám végül mégsem így tett. Azóta is sorra adja a bizarrabbnál bizarrabb interjúkat, és egyáltalán nincs tekintettel volt felesége hírnevére és gyerekeire, köztük Pankára sem.

"Most nagyon kell figyelnie a szülőknek arra, hogy a környezetében ne tapasztaljon negatív visszajelzéseket a gyermek, ha pedig tapasztal, akkor el kell neki magyarázni, hogy ez miért alakult így. A környezet visszajelzései miatt komoly veszélynek van kitéve egy ilyen korú gyermek, akár szorongást és kirekesztettség érzést is kiválthatnak belőle a társai. Ha most, az elkövetkező időszakban kellően odafigyelnek a szülők az ilyen helyzetekre, akkor nem fog sérülni a gyerek személyisége. Ilyenkor még a szokásosnál is többet kell vele foglalkozni."

Gesztesi Károlynak ugyan négy gyermeke van, de Panka az egyedüli lány, ezért kifejezetten ő a szeme fénye. Bár továbbra is közösen nevelik a gyereküket Liptaival, valószínűleg Panka most több időt tölt édesanyja társaságában, ami nem is csoda. Az iskolában, az utcán és a médiában is azt hallja most mindenki, hogy hatalmas bajban van Gesztesi, és ez alól gyerekei sem kivételek.

Nem kimondható, hogy egy ilyen nehézség vagy jelenség pszichés betegséget okozhat az érintett gyermeknél. De nem kizárt

- zárta gondolatait a szakember.

Egy biztos, egy ilyen jellegű problémát senkinek sem könnyű feldolgozni egy családon belül. A helyzetet pedig csak nehezíti, hogy a színész még a nőügyeiről is nyíltan beszél a médiában. Ami csak megerősíti kislányukban, hogy a szülei már soha nem fognak egy párt alkotni.

De az sem lehet véletlen, hogy sem Gesztesi Máté, sem Liptai Claudia nem szólalt meg a szerettük körül kialakult botrány kapcsán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét