Létrehozva: 2018.10.08.

Döbbenetes titok a múltból: van egy szerelemgyereke George Michaelnek?

Egy svéd nõ azt állítja, az énekestõl esett teherbe, és George Michael el is ismerte a gyereket.

Egy svéd nő azt állítja, gyermeket szült George Michaelnek. Akkor találkoztak, amikor a nő 1997-ben az Egyesült Királyságba látogatott.

Ulrika Lillemor Alfa Wonwolf azt is elmondta, a Wham! énekese tudott a fiáról, többször meg is látogatta őket Svédországban. Sőt, anyagilag is támogatta őket.

Az énekes képviselője szerint az egész azonban nem más, mint mese, egyszerű kitaláció. A nő körbeturnézta a sajtót, ahol egy pozitív DNS-teszt eredményét mutogatta, ám a szakértők szerint ez semmit sem bizonyít, hiszen hamisítani is lehet egy ilyen papírt.

Wonwolf állítja, az 1990-es évek végén maga Michael is jelen volt a teszt készítésénél. Az énekes képviselője azonban hiába kért erről bizonyítékot, az asszony nem tudott semmit felmutatni.

A 2016 decemberében elhunyt énekes egyik interjújában azt mondta évekkel ezelőtt, rendkívül örül, hogy nincs gyereke, egyáltalán nem tudná magát elképzelni apaként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései