Létrehozva: 2017.09.15.

Meglepő vallomás: George Clooney rengeteget sír

Három hónapja születtek meg a sármos színész ikrei, akiktõl most vált el elõször hosszabb idõre.

George Clooney a Torontói Filmfesztiválon vesz részt -  ez az első alkalom, hogy hosszabb időre elválik négy fősre bővült családjától. A telefonja azonban teli van a gyerekek képeivel, amelyeket az apuka büszkén mutogat mindenkinek.

Nem szoktak sírni, én többet sírok, mint ők. Naponta négyszer fakadok sírva, annyira fáradt vagyok

- mondta Clooney, akinek a szeme alatti árkok is kialvatlanságról árulkodnak, mégis sugárzik róla a boldogság.

A színész ügyvéd párja, Amal június elején adott életet Alexandernek és Ellának, azóta pedig Clooney élete fenekestül felfordult, hiába készült fel az apaságra.

"Minden barátomnak van már gyereke, vagy húsznak én vagyok a keresztapja, szóval sejtettem, mire számíthatok. Ami meglepett, az az, hogy mennyivel bonyolultabb mindez ikrekkel: nem kétszer annyi, hanem sokkal több velük a munka! Pedig nekem még nincs is sok dolgom velük, mert ez a két kis lüke még azt sem tudja, hogy én létezem!"

- mesélte nevetve Clooney, aki egyelőre csak a picik etetésében tud részt venni, de alig várja, hogy sokasodjanak a feladatai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya