Létrehozva: 2018.09.29.

Ezért vonta vissza vallomását Galambos Lajos

Lajcsi erõs nyugtatók hatása alatt tett vallomást közvetlenül azután, hogy elõzetes letartóztatásba került 2015 szeptemberében.

Galambos Lajos nem is emlékezett arra a kihallgatásra, amelyre néhány nappal a letartóztatása után, már az előzetesben került sor. Ennek oka, hogy erős nyugtatók hatása alatt volt. Lajcsi végül ezért is vonta vissza akkori vallomását. A 30 milliós közműlopással és vesztegetéssel vádolt zenész ügyvédje erről így beszélt a Star magazinnak.

"A börtönben mindig van pszichiáter arra az esetre, ha szorongásos vagy pánikjellegű tünetek jelentkeznek a letartóztatottaknál. Ezen tünetek kezelésére alkalmas gyógyszereket csak az említett szakember tud felírni, bár hangsúlyozom:

ezek erőteljesen tudatmódosító szerek.

Egy börtönbe hazajáró embernek nem lelki teher, ha újra lecsukják. Viszont egy büntetlen előéletű embernek, akit egyik napról a másikra egy ország előtt lejáratnak, notórius bűnözőként kezelik, majd elzárják a külvilágtól, annak szüksége van a segítségre. De ezzel nem szabad visszaélni"

- kezdte dr. Fröhlich Krisztián.

"Lajcsinak azért írattak fel gyógyszereket, mert megviselte, hogy a legnagyobb biztonsági fokozatú cellába zárták, ahol huszonnégy órán keresztül megfigyelték. Sőt elzárták a külső kapcsolattartástól, a családjától, az öccsétől. Kizárólag meghatalmazott védővel tudott kommunikálni bizonyos esetekben és mértékben.

Nem szokványos, hogy egy gyanúsítottat úgy visznek előzetesbe, hogy hermetikusan elzárják minden családtagjától.

Ezt ez esetben azért csinálhatták meg, mert – meglátásom szerint – Boglárkát megalapozott bizonyítékok nélkül vették őrizetbe"

- tette hozzá Galambos Lajos védője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd