Létrehozva: 2017.07.10.

Reptéren csaptak le a vámosok Lagzi Lajcsira

Családjával Thaiföldrõl érkezett haza a mulatós zenész, amikor a zöldfolyosón kiszedték a sorból.

Pedig éppen azért utazott az egzotikus országba Galambos Lajos feleségével és gyermekeivel, hogy egy kicsit elfelejtkezhessenek a bírósági eljárásról.

Mint ismert, a zenészt azzal vádolják, hogy több tízmillió forint értékben lopott áramot és vizet. Felesége másodrendű vádlott. A csodaszép országban sikerült is jól érezniük magukat, napoztak, kirándultak. Lajcsi már többször járt Thaiföldön, de gyermekei nem. Így volt mit megmutatni nekik. Fájó szívvel szálltak fel a hazafelé tartó repülőre, pedig akkor még nem is sejtették, hogy mi vár rájuk.

„Ferihegyre érkezve a zöldfolyosón haladtunk keresztül, hiszen nem hoztunk haza semmi olyat, ami miatt szükség lett volna vámeljárásra- nyilatkozta a Blikk napilapnak Lajcsi. – A legnagyobb meglepetésemre így is elém állt egy őrnagy, hogy tételes vizsgálatot tart. Átvilágították a bőröndömet, kérdezték, mi van benne. Mondtam, egy ötezer forintos óra. Nem találtak semmit, mondtam, hogy felesleges kutakodniuk.”

Az igazi meglepetés még csak ezután következett, kérték a zenésztől az adópapírjait.

Ki visz ilyesmit magával egy nyaralásra? De előkerítettem. A többi utas jó fej volt, biztattak.

Végül csak hosszú vizsgálat után engedték el a Galambos családot. A mulatós sztár szerint nem véletlen, hogy őt vették ki a sorból, szerinte az egész akciónak a megfélemlítés volt a célja.

„Már az is különös volt, hogy nem nyilvános részletek kerültek ki az ügyemmel kapcsolatban. Most pedig az az érzésem, az eljárás sem volt véletlen. Vadásztak rám a vámosok. A hatóság érzékeltetni akarta, hogy bárhol vagyok, bármit csinálok, szükség esetén elkapnak és sarokba szorítanak - fejezte be Lajcsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle