FÜLES

Egyre za­va­ro­sabb az ügy: mi tör­tént Gábor Zsa­zsa ha­lála után?

A ma­gyar díva ha­tal­mas örök­sé­get ha­gyott hátra, ám most nem tudni, hogy kit illet a ha­gya­ték.
  • Szerző: Ripost
Gábor Zsazsa még most sem lelte meg végső nyughelyét.
Gábor Zsazsa még most sem lelte meg végső nyughelyét.

A tavaly 99 évesen elhunyt, magyar származású Gábor Zsazsa több mint hatmilliárd forintnyi örökséget hagyott hátra. Végrendeletében az azóta elhunyt lányát, Francesca Hiltont és utolsó férjét, Frederic von Anhaltot tette meg örököséül.

EZT OLVASTAD MÁR?

A napokban felröppent a hír, hogy a végrendelet eltűnt, így azonban a vagyon kizárólag Anhaltot illeti. Zsazsa hazai leszármazottja, Gábor Marci viszont kételkedik a dokumentum eltűnésében, de szerinte nem Anhalt tüntette el.

"Zsazsa tavaly decemberi halála óta nem beszéltünk Anhalttal, nincs róla semmi hírünk. Azonban nem tartjuk valószerűnek a végrendeletről megjelent híreket. Már csak azért sem, mert azt a helyi törvényszéken is regisztrálni kell, ott is van egy másolat róla" – mondta a Blikknek Gábor Marci, aki reméli, hogy Gábor Zsazsa végső nyughelye végül a családi kriptában, a budapesti temetőben lesz.

A színésznőt tavaly december végén búcsúztatták Los Angelesben, majd özvegye, Anhalt állította: hazahozatja Zsazsát, és Budapesten lesz a végső nyughelye.