SZTÁRDZSÚSZ

Tisz­tes­ség­te­len aján­la­tot ka­pott Gábor Zsa­zsa öz­ve­gye, na­gyon ki­bo­rult

Fréd­éric von An­halt her­ceg elő­ször be­szélt a bot­rá­nyos eset­ről.
  • Szerző: Doris

Mélységesen felháborodott Gábor Zsazsa özvegye egy Los Angeles-i gálán, amit a német konzulátus szervezett.

Történt ugyanis, hogy egy feltörekvő német celeb, egy bizonyos Bastian Yotta megkörnyékezte, és arra akarta rávenni, hogy melegedjen össze a barátnőjével! Yotta terve szerint a légyott úgyis kitudódott volna, sőt, még címlapsztori is lett volna belőle, ami remekül jön egy hírnévre vágyó, magamutogató illetőnek, aki még a barátnőjét is feláldozná a sikerért.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az eset még 2014-ben történt, de Frédéric von Anhalt csak most beszélt róla a Bildnek.

"Életemben először és eddig utoljára találkoztam Bastian Yottával az említett gálán. Már késő volt, egy kedves lány pedig odajött hozzám fotózkodni, amikor ez a gátlástalan férfi hirtelen mellém állt a barátnőjével és belepofátlankodott a képbe. Már ezen megdöbbentem, később viszont egyenesen felháborodtam. Yotta arra próbált meg rávenni, hogy enyelegjek a barátnőjével, miközben a feleségem súlyos betegen feküdt otthon. Alig tértem magamhoz" - háborgott Anhalt herceg, akinek különösen fájdalmas lehet a mai nap, Zsazsa ugyanis ma ünnepelné 102. születésnapját.