Létrehozva: 2018.10.20.

Fuss 100 métert! Most az is siker lehet

Ma kezdõdik az Országfutás, kilenc nap alatt lehet teljesíteni a vállalt távot.

Bárki ingyenesen nevezhet az esemény oldalán és utazni sem kell ahhoz, hogy részt vegyen.  

Kicsiknek és nagyoknak, futóknak és kocogóknak, sétálóknak és túrázóknak, súlytól, nemtől, kortól függetlenül mindenkinek szól a felhívás, mindenkit szeretnénk megmozdítani

– mondta el a %Ripost%-nak Vadász Vince, az esemény főszervezője.

Megtudtuk: a legkisebb távok teljesítői is oklevelet kapnak.

 A szervező hangsúlyozta: szeretnék ezzel a kezdeményezéssel felhívni a figyelmet a mozgás fontosságára és arra, hogy a futás és a gyaloglás a legkönnyebben elérhető, különösebb eszközöket nem igénylő mozgásforma.Ha eddig valaki ideje nagy részét a tévé előtt ülve töltötte és csak most határozta el, hogy elkezd futni, s nagyon lassan, bele-belegyalogolva fut, a régi melegítőjét sem cseréli le divatos futónadrágra, az Országfutáson ez sem hátrány. Lakóhelye környékén teljesítheti a vállalt távját október 20-28-ig, amikor jónak látja, és ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy meglegyen az országhatárnyi táv.

 

Amikor ugyanis először szervezték meg az eseményt, akkor a szervezők célja az az volt, hogy a résztvevők egy nap alatt virtuálisan körbefussák az országot, ez 2246 kilométert jelent, de már az első alkalommal túlteljesítették a távot.

Idén 200 ezer kilométer és 20 ezer résztvevő a cél.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra