Létrehozva: 2018.05.22.

Furcsát mondott a testvér: két helyen temetik a felrobbantott Ildikót

Ildikó testvére, László és fia kedden elindult az Egyesült Államokba, hogy a hatóságok számára azonosítsa nõvérét.

Ildikó egy rejtélyes csomagot kapott a kozmetikai szalonjába. Ahogy a csomagot kinyitotta, az azonnal robbant.

A detonációban Ildikó azonnal meghalt, másik három ember pedig megsérült. Kiderült: a merénylet célpontja a magyar asszony volt, exbarátját, Stephen Bealt le is tartóztatták az ügyben, házában ugyanis rengeteg, a hatóságnál nem bejelentett rakétát találtak. Azt egyelőre nem tudni, pontosan milyen sze­repe volt a férfinak a robbantásban, ugyanis a gyilkossággal nem gyanúsították meg, azonban még el sem engedték.

Az ügyben Ildikó minden ba­rátját és rokonát kihallgatják, így testvérét, Lászlót is, miután megérkezik az Államokba. A férfi Ildikó temetésére megy és azért, hogy támaszt nyújthassanak egymásnak az asszony fiával, Keanu Lászlóval. Ildikó földi maradványainak egy részét már pénteken örök nyugalomra helyezik szeretett városában.

"A szertartást pénteken tartjuk Aliso Viejóban, ahol a hamvak egy részét helyezzük el. További részüket azonban szeretnénk Magyarországon tudni, így június környékén hazahozzuk" – avatta be a Borsot a gyászoló testvér, aki még mindig képtelen szembesülni a szörnyű valósággal.

"Ildit rengetegen szerették és tisztelték, nemcsak a barátai, hanem a kollégái és az ismerősei is, így biztosan sokan lesznek majd a temetésen, én is szeretnék elmenni" – mondta az asszony egyik ismerőse.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát