Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.16.

Fülsiketítő zaj Budapesten, erre készülj vasárnap este

Forgalomkorlátozásra is számítani kell és a vadászgépek is elhúznak a város felett.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani ma a budapesti Hősök tere környékén a 30 éve szabadon című rendezvénysorozat keretében tartandó esti ünnepi koncert miatt, a BKK egyes járatai is módosított útvonalon közlekednek - írja az MTI.

A Nemzeti Rendezvénykoordinációs Központ tájékoztatása szerint vasárnap reggel 6 órától hétfőn 5.30-ig teljesen lezárják a forgalom elől a Hősök terét, az Állatkerti körutat és a Koós Károly sétányt a Hermina úttól a Hősök teréig, 16 órától az Andrássy út Kodály körönd és a Dózsa György út közötti teljes szakaszát, a párhuzamos szervizutakat, valamint a környező utcák egyes érintett területeit.

Megállási tilalom érvényes keddig a Városligetben, valamint a Kodály körönd és a Dózsa György út közötti érintett utcákban.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Magyar Honvédség díszelgő vadászgép köteléke 20 órakor átrepül a Hősök tere felett, ez fokozott zajhatásokkal járhat.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a forgalomkorlátozás miatt változik a 20E, a 30-30A-230-as, a 105-ös és a 979-es busz, valamint a 75-ös trolibusz útvonala, lezárhatják továbbá az M1-es metró Hősök tere állomását, ugyanakkor a kisföldalatti szerelvényei a megszokottnál sűrűbben járnak majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát