Létrehozva: 2019.06.10.

Friss hírek a Hableány kiemeléséről, ez jön most

A legkritikusabb rész az lesz, amikor a hajó elszakad az aljzattól. Egyelõre nem tudni, milyen sérülések vannak a hajótesten.

Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője sajtótájékoztatót tartott a Margit híd közelében elsüllyedt Hableány kiemelésével kapcsolatos feladatok végrehajtásának aktuális helyzetéről.

"Azt a folyamatot, amelyet az emelési pontok kialakításának neveztünk, sikerrel befejeztük. A hajó rövidesen emelhetővé válik. Addig még sok feladatunk van, ameddig az emelést meg lehet kezdeni. A Clark Ádám daru rövidesen elfoglalja a helyét, akkor áll össze az úszómű. Ha ez megtörtént, a kötélrendszert a csigára lehet akasztani a Clark Ádám darun, az emelés szakemberei megnézik, hogy a méretek helyesek-e, s ha ez is rendben van, akkor leszünk készen az emelésre."

Azt, hogy erre mikor kerül sor, nem tudta pontosan megmondani, de a tervek szerint belátható időn belül megtörténik a Hableány felszínre hozása. Azt még hozzátette, hogy a látási viszonyok miatt a nappali órákban várható a kiemelés.

"Egy hetvenéves hajótestről beszélünk, az, hogy az ütközés milyen sérüléseket okozott, még nem tudhatjuk. Mindezek ellenére nem zárható ki, hogy a testtel történik majd valami, de reményeink szerint nem fog. Az emelési mechanizmus részletes menetrendje össze van állítva, különböző stációk, emelési szintek lesznek."

"Először egy lassú emelési eljárás lesz, hogy a hajó elszakadjon az aljzattól, ez a legkritikusabb. Ezt a Fővárosi Tűzoltóság búvárai fogják megtenni. Utána következik a konkrét hely átvizsgálása, a vízfelszín fölött. A következő szinten az esetleges áldozatok kihozása, biztonságba helyezése lesz. Ez után már egy folyamatosabb emelési metódus lesz, a Clark Ádám daru a roncsot a kék színű bárkára teszi majd, így a roncs elszállítható állapotba kerül. Utána bűnügyi nyomozás tárgya lesz.”
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!