Létrehozva: 2016.04.11.

Friss hír: Döntött a Törvényszék Vivien gyilkosának ügyében!

Mint ismeretes, március 11-én egy hónap elõzetes letartóztatásba helyezte a bíróság K. Bálintot, aki brutális kegyetlenséggel szurkálta halálra a 20 éves kakucsi Vivient. Most 3 hónappal hosszabbították meg a letartóztatását.

A %RIPOST% is nyomon követte Vivien eltűnésének és tragikus halálának eseményeit, mint ismeretes, a fiatal lány még március 5-én tűnt el a Népligetből, majd egy héttel később találták meg a holttestét egy Dabas melletti erdőben. Vivient tizenhárom késszúrással ölték meg. A hatékony nyomozás eredményeként a rendőrség elkapta a feltételezett tettest, azt a 20 éves K. Bálintot, aki szörnyű tettére egyelőre nem adott magyarázatot.

A bíróság március 11-én helyezte előzetes letartóztatásba a fiút, ám az ügyészség még múlt héten indítványozta, hogy hosszabbítsák meg az elzárást, ugyanis

fennállhat a szökés, elrejtőzés lehetősége.

Az illetékes Budapest Környéki Törvényszék, mérlegelve a fenti indokokat, hétfőn a Pest Megyei Főügyészség indítványa alapján április 7-i dátummal

3 hónappal meghosszabbította K. Bálint előzetes letartóztatását.

A nyomozás még folyamatban van, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság okát még nem sikerült kideríteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton