Létrehozva: 2019.07.31.

Három gyermeke van a 8 éves kisfiút vonat elé lökő férfinak

Németország nem tud felocsúdni abból a borzalomból, ami hétfõn délelõtt történt a frankfurti fõpályaudvaron. Egy Svájcban élõ, háromgyermekes, afrikai származású apát gyanúsítanak azzal, hogy a vonat elé lökött és megölt egy 8 éves kisfiút. A migráns hallgat, így az indíték továbbra is homályos.

Gyertyák és virágok emlékeztetik a frankfurti főpályaudvar alkalmazottait és utasait arra, hogy ott hétfő délelőtt szörnyű tragédia történt. Amint arról a %RIPOST% beszámolt, egy 40 éves afrikai férfit gyanúsítanak a német hatóságok azzal, hogy a közeledő gyorsvonat elé lökött egy 8 éves kisfiút és annak édesanyját az egyik peronról. Az anya az utolsó pillanatban el tudta kerülni az ütközést, de a gyermeket elütötte a szerelvény, és a helyszínen életét vesztette. Utólag kiderült, hogy az Eritreában született bevándorló még egy férfit is megpróbált a sínekre lökni, neki azonban sikerült kivédeni a támadást.

A többi utas vette üldözőbe

A történtek komoly belpolitikai vihart is kavartak. A bevándorlásellenes politikáról ismert Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt képviselői szerint aggasztó, hogy 10 napon belül ez már a második kísértetiesen hasonló eset. Az előbbi Voerdeben történt, és kiderült, hogy egy koszovói migráns lökött egy édesanyát a vonat elé. A többszörösen büntetett előéletű férfi azt közölte, hogy kedvtelésből gyilkolta meg a 13 éves lányát hátrahagyó nőt. Az AfD belügyekért felelős szóvivője, dr. Gottfried Curio úgy fogalmazott, hogy nem elrettentő ítéletre lesz szükség az ügyben, hanem ara, hogy végre véget vessenek Németországban a felelőtlen, naiv Wilkommens kultúrának. A politikus szerint az mégsem járja, hogy messziről jött és befogadott emberek kedvtelésből oltják ki német emberek életét.

Angela Merkel nem tudta betartani az ígéretét

A német közvélemény egyöntetűen pozitívnak ítélte meg, hogy Horst Seehofer német belügyminiszter felfüggesztette éppen aktuális nyaralását, és válságtanácskozást hívott össze. Ugyanakkor Angela Merkel német kancellár hétfőn a tragédia ellenére is megkezdte szabadságát és elutazott nyaralni. Sokak szerint azonban ő a felelős a biztonsági helyzet romlásáért, mert a 2015-ös migrációs válság idején mindenkit beengedett az országba, majd közölte az emberekkel, hogy „Wir schaffen das” (magyarul: megoldjuk).

Az eset óta felkerült egy szemtanú által rögzített videó felvétel az internetre, amin az látszik, amint a gyilkos futva menekül a helyszínről. Az afrikai férfi a síneken átvágva rohant a kijárat felé, a nyomában loholó bátor utasoknak azonban így is sikerült két utcával arrébb a földre teperni, és ott tartani, amíg a rendőrök ki nem érkeztek.

Az afrikai férfiról kiderült, hogy 2006 óta él a svájci Zürichben feleségével és három gyermekével. Mivel a rendőrségi kihallgatáson nem volt hajlandó egyetlen szót sem szólni, így egyelőre senki sem tudja, hogy mit keresett Frankfurtban és mi volt egyáltalán a gyilkosság indítéka.  

Bosszú állhat a háttérben?

A német sajtóban egyelőre csak feltételezésként, de felmerült az is, hogy bosszú állhat az ügy hátterében. A tragédia előtt ugyanis hat nappal egy eritreai férfira lőttek rá a németországi Hessenben, ami 70 kilométerre fekszik Frankfurttól. Az elkövetőről kiderült, hogy idegengyűlölő német férfi.

Nem zárható tehát ki, hogy a nyolcéves kisfiút a sínekre lökő migráns azért utazott Zürichből Németországba, hogy a honfitársa elleni merényletet bosszulja meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?