Létrehozva: 2018.09.10.

Gyászol a Fradi és a magyar labdarúgás: elhunyt a legendás kapus

Egyedülálló pályafutással büszkélkedhetett. Sokak példaképe, a magyar futball rekordere volt Géczi István.

Életének 75. évében elhunyt Géczi István, a magyar labdarúgás rekordere - jelentette a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja. Õ volt az egyetlen kapusunk, aki három nemzetközi kupadöntőben is védett.

Elhunyt a magyar futball egy legendás kapusa, az egyetlen magyar kapus, aki három nemzetközi kupadöntőben is védett.

Közzétette: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség – 2018. szeptember 10., hétfő

A borsodi faluban, Sajóörösön született Géczi István labdarúgó-karrierje Egerben kezdődött. 18 évesen, ifjúsági válogatottként szerződtette a Ferencváros, amelyhez aztán élete végéig hű maradt.

Alig több mint egy hónap múltán már az első csapatban, a Vasas elleni rangadón védhetett. 1975. szeptember 3-án búcsúzott, 504 hivatalos mérkőzéssel a háta mögött.

Részese volt öt bajnoki címnek (1962-63, 1964, 1967, 1968, 1975-76), kétszer nyert Magyar Népköztársasági Kupát. Három nemzetközi kupasorozat döntőjében védhetett, 1965-ben nyert a Fradival a Juventus elleni VVK-döntőben, 1968-ban és 1976-ban második lett a zöld-fehérekkel a VVK-, illetve a Kupagyőztesek Európa Kupája fináléjában, előbbit a Leeds United, utóbbit a Dinamo Kijev ellen veszítette el a Ferencváros.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Közösen lép fel a Liverpool és a Manchester United az angol foci legundorítóbb megnyilvánulása ellen

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát