Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.21.

A Fradi buktathatja meg az Újpest edzőjét

A Ferencváros otthonában kellene gyõznie a lila-fehéreknek.

Szombaton rendezik a magyar labdarúgó-bajnokság rangadóját, a mindig pikáns összecsapásnak számító Ferencváros-Újpest derbit. A zöld-fehérek akár az első helyet is átvehetik győzelmük esetén, míg az Újpest egy esetleges vereséggel veszélyesen közel kerülhet a kieső zónához, ez pedig könnyen Nebojsa Vignjevics vezetőedző állásába kerülhet.

Elfogyott a szurkolók türelme

A szerb tréner szinte napra pontosan négy éve vette át az Újpest irányítását, amelyet azóta 156 tétmérkőzésen vezetett. A 49 esztendős szakember az utóbbi időben sok kritikát kapott a lila-fehérek szurkolóitól.

 

Nem vagyok az a fajta, aki könnyen feladja. Ha majd a játékosaim azt mondják, mester, valami nagyon nem működik, esetleg én érzem úgy, hogy itt az ideje váltani, azonnal felállok. De ez még nem most lesz

- nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szeptember 30-i Mezőkövesd ellen találkozót követően.

Győzelmi kényszer

A Mezőkövesd elleni mérkőzést ugyan megnyerte az Újpest, de ezt követően előbb a Debrecen, majd a Paks is elvitt egy pontot a Szusza Ferenc Stadionból. A Groupama Arénában pedig még nehezebb dolga lesz a bajnokság kilencedik helyén álló gárdának, hiszen a Fradi hazai pályán még nem szenvedett vereséget idén a bajnokságban.

Nem megy a Fradi ellen

Az Újpest egyébként 2015 decembere óta nem tudta legyőzni nagy riválisát. Vignjevics 13-szor vezette eddig a Fradi ellen csapatát, három győzelem mellett, négy döntetlen és hat vereség a mérlege.

Doll nélkül a Fradi

A túloldalon biztosan nem lesz ott a kispadon a vezetőedző, Thomas Doll, akit a Puskás Akadémia elleni találkozót követően tiltott el az MLSZ fegyelmi bizottsága. Mindenesetre a Ferencváros a német tréner nélkül is útilaput köthet Nebojsa Vignjevics talpára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval