Létrehozva: 2018.02.06.

Áll a bál a Forma-1-ben, rájuk cserélték a rajtrácslányokat

Megosztotta a tábort a reform. Így indokolták a búcsút a gyönyörû bombázóktól.

Finoman fogalmazva nem okozott osztatlan örömöt a Forma-1 rajongói és résztvevői körében sem, hogy az új amerikai tulajdonos átfogó reformjai a rajtrácslányokat sem kímélték. Egykori és jelenlegi pilóták, sportvezetők kritizálták a döntést, ki-ki a vérmérséklete szerint. Most kiderült, hogy a lengén öltözött lányokat a jövőben gyerekekre cserélik.

A szókimondásáról (is) híres Niki Lauda egyenesen hülyeségnek titulálta a döntést, de az egykori háromszoros világbajnok legenda mai utódai közül is többen nemtetszésüket fejezték ki.

Az F1-tulajok közleménye szerint azt akarják elérni, hogy a száguldó cirkusz iránt felkeltsék a legfiatalabbak érdeklődését. Ennek érdekében a március 25-én, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődő 2018-as sorozatban már gyerekek segédkeznek a rajtprocedúrában a versenyzőknek. A  szerencséseket a helyi szövetségek választhatják ki, akár a fiatal gokartversenyzők közül is.

Különleges élményt jelent majd ezeknek a gyerekeknek. Egészen közel kerülhetnek a hőseikhez, és láthatják, ahogy az autóversenyzők felkészülnek a futamokra.

Mindez számukra és a családtagjaiknak is felejthetetlen lesz. Inspiráció arra, hogy versenyezzenek, tréningezzenek és tanuljanak, mert egy napon ők is a példaképeik helyére kerülhetnek. Van ennél jobb módszer ösztönözni a következő generációkat?"

- érvelt a váltás mellett Sean Bratches, a Forma-1 marketingvezetője.

A gyönyörű lányok lecserélését néhány napja jelentették be. Indoklásuk szerint "az alkalmazásuk nem egyeztethető össze a sportág érdekeivel, fejlődési irányával, és a modern társadalmi normákkal sem". Hasonlóan döntöttek egyébként a darts-vb szervezői is, szintén több évtizedes hagyományt megszakítva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló