Létrehozva: 2016.10.02.

Súlyos vádak Hamiltontól, összeesküvésre gyanakszik!

Kemény szavak hangzottak el a vb-címvédõtõl. Titokban ellene dolgoznak az istállón belül?

Újabb fejezett Lewis Hamilton és Nico Rosberg botrányokat sem nélkülöző párharcában. Kibukott a Forma-1 brit címvédője, miután biztos vezetésekor, a Malajziai Nagydíj 41. körében elfüstölt a motorja. Vetélytársát, Nico Rosberget hiába lökte ki már az első kanyarban Sebastian Vettel - végül mégis a német trónkövetelő növelte a pontelőnyét.

"Nem hiszem el! Nyolc Mercedes-autó versenyzett itt, és

csak az én motorom mondta fel a szolgálatot. Itt valami nem stimmel.

Vadonatúj motor volt, amivel csak egy futamot teljesítettem. Ki tudja, mi történik majd a következő motorommal. Kérdéseim lesznek a Mercedes felé.

Valami vagy valaki nem akarja, hogy idén is én nyerjek

- nyilatkozta láthatóan zaklatottan Hamilton, miután pont nélkül maradt. Szavai azt sugallták, hogy a csapaton belül ellene, illetve Rosberg vb-győzelméért dolgozva szabotálhatják a versenyeit.

Paddy Lowe, a Mercedes istálló technikai igazgatója hangsúlyozta, semmiféle előjelét nem észlelték a Hamilton-autó kigyulladásának. A szándékos hiba okozását kizárja.

Az F1-ikon Niki Lauda a védelmébe vette a meggondolatlanul nyilatkozó Hamiltont:

"Nevetséges és ostoba ez az egész. Ismerem Lewist, tudom, hogy ez nem neki jutott az eszébe, nem fogja a csapatot hibáztatni. Elfogadhatatlan, hogy ezt hozzák ki a szavaiból. Én is üvöltöttem volna a helyében. Egész hétvégén uralta a mezőnyt, és akkor valami elromlik. Magammal viszem a repülőmön Japánba (a következő futam helyszínére - a szerk.), és megpróbálom felrázni. A vb-nek csak az utolsó versennyel lesz vége"

- mondta a háromszoros világbajnok.

Később már Hamilton is higgadtabban nyilatkozott.

"Meg kell érteniük a helyzetemet. Egyrészt, nagyon hálás vagyok az elmúlt években elért sikerekért. A srácok nagyon keményen dolgoztak, és az ilyesmi mindannyiunkat elkeserít. De amikor kiszállsz az autódból, miután vezető helyről kiestél, nagyon nehéz pozitívat mondani. Mégis...

A Mercedes épített negyvenhárom motort, és nekem volt még három extra is. De nekem kijutott az összes hibából. Ez kemény"

- mondta Hamilton, de kiemelte, hogy teljesen megbízik a szerelőkben.

"Már negyedik éve dolgozom velük, és szeretek itt lenni. Nélkülük nem nyertem volna meg az újabb két világbajnoki címemet. Most próbára vagyok téve. De ez nem csak rólam szól, láttam a könnyeket a mérnökeim szemében. Azon múlik minden, hogyan tudjuk összeszedni magunkat. Van még hátra öt futam. Ha a motorom bírja, és úgy teljesítek, ahogy ezen a hétvégén, akkor még minden nyitott."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát