Létrehozva: 2017.08.27.

Retteghet Hamilton, újra átgázol mindenkin Vettel?

A négyszeres bajnok pilóta a nyári szünet után legendásan jól teljesít. Most az elsõ helyrõl várhatja a szezon második felét.

Négy hét szünet után folytatódik a 2017-es Forma–1-es szezon a Belga Nagydíjjal. A nyári szünetre Sebastian Vettel 14 pontos előnnyel utazhatott el, a múltból kiindulva pedig nagyon nehéz dolga lesz Lewis Hamiltonnak, ha meg akarja előzni a Ferrari versenyzőjét.

Az elmúlt szezonokban nem egyszer volt arra példa, hogy Sebastian Vettel a többhetes nyári pihenő után még jobb teljesítményre volt képes, mint a szezon első felében. A négy világbajnoki címéből kettőt például úgy nyert meg, hogy féltávnál még nem ő vezette az egyéni pontversenyt.

2010-ben a harmadik helyen állt, 10 pontos hátrányából 4 pontos előnyt kovácsolt az utolsó futam végére. Két évvel később még mélyebbről jött vissza, szintén a harmadik helyről futott neki az utolsó versenyeknek, végül sikerült ledolgoznia a 42 pontos hátrányát Fernando Alonsóval szemben. 2013-ban pedig még erre is rátett egy lapáttal, a szünet utáni kilenc verseny mindegyikét megnyerte, amivel új rekordot állított fel az F1-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség