Létrehozva: 2019.03.26.

Fordulat, több millió érkezett az olaszliszkai lincselő bankszámlájára

A 13 évvel ezelõtti lincselés miatt börtönben ülõ ifjabb H. Dezsõ megkaphatta a többmilliós kártérítést.

Mintarabként viselkedik, dolgozik és tanul is a szegedi börtönben a rabtársai szerint már szabadulására készülő ifjabb H. Dezső, az olaszliszkai lincselő, akinek most ötmillió forintos kártalanítást ítélt meg a bíróság.

Az áldozat, Szögi Lajos, kocsijával még 2006-ban Olaszliszkán áthajtva egy elé lépő helyi roma kislányt majdnem elsodort. Ekkor autójával megállt, hogy meggyőződjön róla, a gyereknek nem esett baja. Bár a kislány valóban nem szenvedett sérülést, a hozzátartozói rátámadtak az autót vezető tanárra, kirángatták a volán mögül és gyermekei szeme láttára halálra verték.

"82 éves vagyok, szerencsére az egészségem jó, most is épp a kertből jövök, krumplit ültettem. Azonban a törvényeken én már nem tudok kiigazodni" – mondta hétfőn a Borsnak idősebb Szögi Lajos, aki a lapból értesült róla: fia egyik lincselője, az elsőrendű vádlott hozzájuthat a kártalanításként megítélt ötmillió forinthoz. Lajos bácsi nem rejtette véka alá csalódottságát, hiszen amíg a lincselő a pénzéhez juthat, a Szögi család még egy fillért sem látott a nekik megítélt 42 milliós kártérítésből, amelyet az elítéltektől kellene behajtani.

"Nekem ugyan nem volna rá szükségem, de az unokáimnak jól jönne a pénz. Hiszen ők még fiatalok, előttük az élet. Olvastam, hogy egy másik lincselő is pert indított, és hogy ál­lítólag felajánlaná a családunknak a pénzt. Mit mondjak erre? Az ilyen ígéret olyan, mint a kutya vacsorája" - tette hozzá.

A lap korábban beszámolt róla: hiába ítélt meg a bíróság kártérítést a Szögi családnak, a végrehajtói eljárás elévülhetett, így az ifjabb H. Dezsőnek megítélt ötmilliót sem zárolhatták. A Szegedi Törvényszék közölte: „a kártérítés behajtása végett felfüggesztett vagy folyamatban lévő végrehajtási ügy a kártalanítás tárgyában történő döntés meghozatalakor nem volt”. Mégis úgy tűnik, újabb fordulatot hozhat az ügy, ugyanis hétfőn kiderült, hogy ifjabb H. Dezső számlájára már megérkezett a pénz, de ő nem férhet hozzá, mert a végrehajtó lefoglalta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-