Létrehozva: 2018.02.26.

Fordulat lehet VV Fanni ügyében: kamerafelvétel buktathatja le a gyilkost

Újabb verzió merült fel VV Fanni eltûnésének ügyében: kiderülhet, hol került a teste a Dunába.

A pillanatnyilag előzetes letartóztatásban lévő férfi, a feltételezett gyilkos egy kamerafelvétel tanúsága szerint több mint fél órát töltött el Szalkszentmártonban a bányatavaknál. Történt mindez azután, hogy a férfi tavaly novemberben eszméletlen állapotban cipelte le Fannit a luxusalbérletéből és tette az autójába.

Ezt követően a férfi szinte az egész országot beautózta. Eddig nem tudni, hol szabadult meg a testtől, amely a mai napig nem került elő.

A gyanúsított a Blikk szerint jól ismerhette a bányatavakat, melyek a dunaújvárosi lakhelyétől mind­össze húszpercnyi autóútra találhatóak. Ráadásul szinte teljesen kihalt, senki által nem háborgatott vidék, főleg nem egy téli éjszakán.

A rendőrség a bányatavak átkutatása során nem járt eredménnyel, ám a tavaktól egy rövid autóút vezet csupán a régi dunai kompkikötőhöz. Ez a rész már nincs bekamerázva, és maga a kikötő is ideális helyszín lehet egy test eltüntetésére, hiszen autóval szinte néhány lépésre a víztől meg lehet állni.

Beszédtéma volt nálunk, amikor a bányatavakat ellepték a tűzoltók, a rendőrök, sőt, még búvárok is jöttek, akik átkutatták a jéghideg vizeket. Az ott munkát végzőkön kívül arrafelé szinte senki sem jár, a mellette lévő Duna-parti rész pedig gyakorlatilag kihalt. Ha arra kíváncsi, hogy feltűnik-e bárkinek, ha valaki oda lehajt egy autóval, akkor arra a válaszom egyértelmű: nem – mondta a Blikknek egy helybéli lakos.

Mint ismert, Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti albérletéből. A lakópark kamerafelvételeinek tanúsága szerint a lány testét a később gyanúsítottá váló férfi hozta le a lakásból és tette be bérelt autójába, amelyben információink szerint vért, pajszert és kötelet is találtak. A gyilkossággal gyanúsított férfi három hónapja előzetes letartóztatásban van, a gyilkosság elkövetését nem ismeri el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat

INSIDER

Úgy szálltak ki, mint egy tankból: gyermekes apuka karambolozott Érden - Fotók

INSIDER

Hajrá, magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről