Létrehozva: 2018.10.16.

Fordulat a soroksári gyilkosságban: újabb ismeretlen nyomokat találtak?

Az öt éve húzódó soroksári kocogó nõ meggyilkolásának ügyében még mindig komoly kérdõjelek vannak. Elképzelhetõ, hogy a gyanúsítottén kívül egy másik férfi nyomait is rögzítették...

A feltételezett gyilkostól szeptember első napjaiban vettek DNS-mintát, ám még mindig nem tisztázott, hogy a kocogó nő telefontokján kinek a biológiai anyagmaradványát rögzítették. A készüléket védő műanyagon spermium volt, míg a holttesten vért és izzadságcseppeket találtak a nyomrögzítők.

Védencemnél először az úgynevezett egyszerűbb DNS-vizsgálatot végezték el, amelynek a lényege, hogy egy pálcára rögzített vattával a szájából nyernek mintát” – magyarázta dr. Lichy József, R. Szilveszter ügyvédje a Blikknek. „Később átesett vérvételen is, ennek még nem érkezett meg az eredménye. Jelenleg a hemogenetikus véleményét várjuk, hiszen a spermiumot illetően csak az tud minden kétséget kizáró választ adni. Így még az is elképzelhető, hogy a telefontokon talált maradványok nem is R. Szilvesztertől származnak, ami alapjaiban változtathatja meg az ügyet – közölte dr. Lichy József.

Gyurik Krisztina 2013. szeptember 25-én futni ment. Mindig ugyanazon az útvonalon kocogott. Lemeztelenített holttestét a bicikliút melletti bokros részen találták meg. A rendőrség hatalmas erőkkel kezdte meg a gyilkos utáni hajszát, öt évig azonban nem találták meg az elkövetőt. Áttörés szeptemberben történt, amikor a laboratóriumi vizsgálatok egyezést mutattak az öt éve lopás és betörés miatt börtönben ülő R. Szilveszter DNS-mintája és a holttesten talált anyagmaradványok között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast