Létrehozva: 2019.04.12.

Fordulat a negyedikről kizuhant Pannika ügyében: Ez történt valójában?

Az idõ elõrehaladtával egyre bonyolultabbá válik a tragikus ügy. A szülõk most nehéz helyzetnek lettek kitéve.

A két éve rejtélyes körülmények között meghalt hároméves Pannika szülei közvetlenül gyermekük elvesztése után megfogadták, soha többé nem akarnak belépni abba a kistarcsai lakásba, ahol hármasban együtt éltek. Csütörtökön azonban ezt mégis megtették, sőt nyomozók jelenlétében kellett megmutatniuk, mit csináltak azon a reggelen, amikor gyermekük kizuhant a negyedikről.A kislány halála miatt indult nyomozás immár két éve tart, de a szövevényes ügyben az idő előrehaladtával csak a kérdőjelek szaporodnak.

"Néha úgy érzem, hogy soha nem derül ki, pontosan mi vezetett a kislányom halálához. Idáig úgy gondoltam, hogy Panna, miután a keresztanyja egyedül hagyta a lakásban, felmászott az ablakhoz, majd kiesett, de minél több adatot ismerek meg, egyre inkább azt gondolom, hogy teljesen más történt vele. Valószínűleg valami baleset történhetett, de annak részleteiről fogalmam sincs" – kezdte a Blikknek kistarcsai ház előtt Panna édesapja, Adamecz Tamás.

A férfinak, miután a lakásban megmutatta, mit csinált azon a reggelen, a ház előtt egy játékbabán kellett megmutatnia, milyen pozícióban találta meg kislányát a ház előtti betonon. 

Az eddigi információk szerint a szülők együtt dolgoztak éjszakai műszakban, ezért gyerekük felügyeletét a pici keresztanyjára bízták. A nő azonban korábban eljött a lakásból, mint ahogy Anasztázia és Tamás hazaértek. Az apuka eddigi vallomása szerint Pannát a ház előtt találta meg, felvitte a lakásba, közben Anasztázia hívta a mentőket. Pannika kórházba szállítása után nem sokkal örökre elaludt.

Pannika szüleinek védője szerint is egyre valószínűbb, hogy a kislány nem úgy halt meg, ahogy azt eddig mindenki hitte.

"Több tényadat és szakértői vélemény is amellett szól, hogy kételkedjünk az eredeti verzióban. Én most kérvényezni fogom, hogy vizsgálják meg a tetőn lévő hófogókat, mert szerintem annak meg kellett volna fognia a kislányt" – mondta dr. Lichy József.

Harmadikként a kislányra vigyázó keresztanyát, Nikolettet hallgatta meg a rendőrség. 

"Õ következetesen ugyanazt vallotta mindig. Aludt még a pici, amikor otthagyta, arról pedig korábban tájékoztatta a szülőket, hogy el kell mennie" – mondta Nikolett ügyvédje, dr. Varga Zoltán.

Az ügyben korábban kirendelt fizikus szakértő két verziót állított fel. Az egyik szerint Panni egyedül mászott fel, majd kizuhant az ablakon a másik szerint valaki kiejtette.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán