Létrehozva: 2017.08.08.

Fordulat a magyar férfi ügyében, aki rendőri intézkedés közben halt meg

Ellentmondásosak a vallomások, de a kamerafelvételek nem hazudnak.

Eredetileg a pénteken délután rendőri intézkedés közben meghalt férfi utasa keltette fel a rendőrök érdeklődését – értesült a Zoom.hu. Amiatt az utas miatt akarták átkutatni Á. István kocsiját, aki azonban rosszul lett, és nem sokkal később meghalt.

A rendőrség azt állítja, hogy Á. István hirtelen félreállt az autójával, amikor meglátta a mögötte haladó rendőrautót, leállította a motort és kiszállt. A rendőrök ekkor mögé parkoltak és intézkedni kezdtek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy miért tettek így a rendőrök, azt írták, közlekedésrendészeti ellenőrzést végeztek. A férfi önként szállt ki az autóból, de azután agresszívan viselkedett, és kivonta magát az ellenőrzés alól. A rendőröknek azt mondta: hagyják békén, nem ér rá.

"Az intézkedő rendőrnőt (egy férfi és egy nő alkotta a járőrpárt) többször női mivoltában megalázóan megsértette és a jármű átvizsgálását is meg akarta akadályozni, ellökte a rendőrt és közölte, hogy a csomagterét nem vizsgálhatja át”

– áll a BRFK válaszában. A járőrök ezért alkalmaztak testi kényszert és bilincset, de azt tagadják, hogy földre vitték a férfit. Szerintük a rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt.

Az eset szemtanúja az újságíróknak azt mondta, a rendőrök kirúgták Á. István lábát, aki beverte a fejét, amikor földre zuhant. Ezután nem mutatott életjelet, ezért a rendőrök némi hezitálás után levették a bilincset és megkezdték az újraélesztést.

Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok között a közelben lévő térfigyelő kamera felvételei tehetnek igazságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra