Létrehozva: 2018.02.24.

Fontos téli sportrendezvény Budapesten - a korcsolyáé a főszerep!

Nem lennénk meglepve, ha a magyar rövidpályás férfi gyorskorcsolyaváltó 5000 méteren elért történelmi sikere után a korcsolyasportok népszerûsége lényegesen megugrana hazánkban.

Március elején a magyar fővárosra szegeződik a műkorcsolyát kedvelők tekintete, ugyanis Budapestre érkezik a szinkronkorcsolya szakág nemzetközi versenyzőinek színe-java, hogy egy nagy kaliberű rendezvény keretein belül mérjék össze tudásukat!

A szinkronkorcsolya a műkorcsolyázás speciális ága, melyben 12-20 fős  vegyes - férfiakból és nőkből álló - csapatok művészien kivitelezett koreográfiákat mutatnak be a jégen. A szinkronkorcsolya alapjai a páros illetve egyéni műkorcsolyához és a jégtánchoz hasonlítanak, így a bemutatott programok ötvözik e sportágak elemeit. A csapatok zenére előadott programjai mozgalmasak, látványosak - mindenképpen magukkal ragadják a nézőket.

Ugyan nem olimpiai sportágról van szó, mégis hatalmas népszerűségnek örvend világszerte. Világbajnokságokat és kisebb lokális versenyeket is rendszeresen szerveznek a szakágon belül. Az pjoncsangi sikerek után tűzben égő magyar közönség pedig örülhet, hisz idén hazánkban kerül megrendezésre az első fontosabb szinkronkorcsolya verseny, a Budapest Kupa.

A március 2-4 között lebonyolított versenyen olyan sztárcsapatok lépnek a jégre, mint az aktuális és kétszeres világbajnok - Team Paradise (RUS) - vagy az ötszörös világ bajnok Team Surprise (SWE). De jégre lép a magyar szinkronkorcsolya válogatott, a Team Passion (HUN) és olyan csúcs csapatok is, mint a Team Berlin (GER) vagy Svédország második számú csapata, a Team Bomerang (SWE). A versenyen közel 90 csapat méri össze tudását a jégen, amely elképesztő látványt és partihangulatot ígér azoknak, akik kilátogatnak a helyszínre, a VASAS jégcentrumba (Homoktövis utca 1.).

A Budapest Kupa igazi családbarát program, hisz a jegyárak 7,5 eurótól, azaz átszámítva nagyjából 2500 forinttól kezdődnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó