INSIDER

Föl­dön, vízen, le­ve­gő­ben küzd a kor­mány a kvó­tás fe­nye­ge­tés ellen

A belga kor­mányfő kvó­tás fe­nye­ge­tése gya­kor­la­ti­lag a vá­lasz­tás fő tét­jét is ki­je­löli: a tét az, hogy Ma­gyar­or­szág be­ván­dor­ló­or­szág lesz-e vagy nem - mondta Dö­mö­tör Csaba, a Mi­nisz­ter­el­nöki Ka­bi­net­iroda par­la­menti ál­lam­tit­kára a Kos­suth rádió va­sár­napi újság című mű­so­rá­ban.
  • Szerző: F.G.
Dömötör úgy fogalmazott: a kormány „földön, vízen, levegőben” küzd majd azért, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország. Túl sokan harcoltak a kultúránkért és a szabadságunkért ahhoz, hogy most feladjuk

– mondta. Az államtitkár kijelentette: a belga miniszterelnök szavai azt bizonyítják, hogy már nyáron elindítanák a kötelező betelepítési programot, amit a visegrádi országok feje fölött akarnak megtenni. Nyíltan fenyegetik a visegrádi országokat, és azokat, akik nem akarnak hallani a kvótáról – mutatott rá.

Abból a szempontból tiszta a képlet, hogy az ellenzéki pártok álláspontját is jól ismerjük – mondta Dömötör Csaba, hozzáfűzve: gyakorlatilag az egész ellenzék bevándorlás- és behódoláspárti. Vagy dalolva hajtanák végre az összes brüsszeli tervet, vagy az összes létező fehér rongyot összegyűjtenék, az első nap megadnák magukat, és engednének a nyomásnak – fogalmazott.

„Ma sajnos az a helyzet, hogy minden ellenzéki képviselőnek ott lapul a sárga kerítésvágó a zsebében. Ha tehetnék, azonnal használnák is”

– fogalmazott az államtitkár. Dömötör kitért arra is, hogy a visegrádi négyek álláspontja változatlan: ellene vannak a kvótáknak. Az államtitkár szerint éles jogi vita lesz. Az Európai Parlament korábban már jóváhagyta a kötelező kvótát, az Európai Bizottság is ezt akarja, így egyedül az Európai Tanácsban lesz lehetőség „elkaszálni” azt, ahol az egyes kormányok képviselői ülnek.

Szólt arról, hogy az ENSZ készülő migrációs tervezete a letelepedésre egyfajta alapjogként tekint, mindenki ott él ahol akar, bárhol letelepedhet, és a nemzetállamoknak ezt el kell fogadniuk – magyarázta Dömötör Csaba. Legális útvonalakat alakítanának ki a migrációban, és nem kormányzati szervezeteket vonnának be a migrációval kapcsolatos munkába, ami az Európai Parlament által megszavazott javaslatban is szerepel. Egy biztos, semmilyen olyan egyezményt, jogszabályt nem tudunk elfogadni, ami természetessé, meg nem állíthatóvá tenné a bevándorlást és veszélyeztetné az ország biztonsági érdekeit – szögezte le Dömötör Csaba.