Létrehozva: 2017.11.03.

Sok év után vallott a sztárszínész: van egy örökbe fogadott lánya

A ma már híres színésznõ, Földes Eszter kilencévesen tudta meg az igazságot, még pszichológushoz is elvitték.

Eddig nem sokan tudták, de annak idején a Budapesti Operettszínház művésze, Földes Tamás örökbe fogadta Földes Esztert.  A színész huszonkét éves volt, amikor feleségül vette Tucsek Edit táncművészt, akinek volt már egy lánya.

„Editnek volt egy féléves kisbabája, és én azonnal beleszerettem a mazsolaszemű Eszterbe. Úgy szerettem őt, mintha a sajátom lenne, ha ránézek, gyakran magamat látom benne, sok mindenben hasonlítunk is” – mondta el a Best Magazinnak Földes Tamás. A Földes-Tucsek házaspárnak aztán született két fia is, Levente és Gergő, így hármasban nőttek fel, mint az édestestvérek.

Két dolgot mindig tudtam, hogy előbb-utóbb el kell neki mondanom: nem én vagyok a vér szerinti apja.

„Én mindig is őt tekintettem az igazi édesapámnak” – vette át a szót Tamástól Eszter.

Kilencéves korom körül mondták el, mi a helyzet. Elvittek egy pszichológushoz, arra voltak kíváncsiak, elég érett vagyok-e a hírhez.

"Meg tudok-e birkózni vele, elég erős-e apuhoz a kötődésem. Amikor elmondták, csak annyit válaszoltam: hát jó. Az anyakönyvem szerint Landkammer Eszternek hívtak, de a szüleim esküvője után Földes lettem, pár évvel később pedig apu hivatalosan is örökbe fogadott – mesélte a színésznő, aki kiskamaszként kezdett el érdeklődni vér szerinti apja után. Megtudta, hogy anyjával rövid ideig volt együtt, aki végül megszakította a kapcsolatot a férfival. Eszter később véletlenül mégis találkozott vele.

Kellemesen elbeszélgettünk. Azóta ez néhányszor megismétlődött, de nem kerültünk túl közel egymáshoz. Azóta ő is új családot alapított.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci