Létrehozva: 2018.07.07.

Durva hír, halott barátja miatt került bajba a világsztár focista

A FIFA bekeményített, rászóltak Danijel Subasicra. A horvát csapatot is megbüntették rendesen.

Danijel Subasic megható története bejárta a világsajtót: mint kiderült, a horvát labdarúgó-válogatott kapusa elhunyt barátja, Hrvoje Custic emléke előtt tisztelgő pólót szokott viselni a meze alatt. Így volt ez a Dánia elleni világbajnoki nyolcaddöntőben is, ahol három büntetőt fogott. A nemzetközi szövetség viszont nem nézte jó szemmel a kapus magánakcióját.

A FIFA szerint Subasic megsértette a felszerelésre vonatkozó személyes szabályokat. Figyelmeztették is a kapust, nem szeretnék, ha a következő meccsen is ott lenne a meze alatt egy póló.

Custic 2008 márciusában szenvedett súlyos fejsérülést: egy bajnoki meccsen olyan szerencsétlenül esett az oldalvonal melletti korlátnak, hogy elveszítette eszméletét, majd a kórházban meghalt, mindössze 24 évesen.

Subasic és Custic csapattársak voltak a horvát Zadarban, a kapus azóta sem tudta teljesen feldolgozni a tragédiát, pár napja elsírta magát egy sajtótájékoztatón, amikor Custicról kérdezték.

A FIFA egyébként a horvát csapatot 95,5 ezer dollárra (26 millió forint) megbüntette, mert a Dánia elleni összecsapáson nem a hivatalos marketingpartner italait reklámozta. Horvátország ellenfele a házigazda Oroszország lesz a szombati negyeddöntőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-