Létrehozva: 2018.10.30.

Filmbe illő autós üldözéssel fogták el a magyar férfit

Õrült száguldás után fogtak el egy körözött magyar férfit Ausztriában. A 29 éves autós Bécsújhelyen parkolt, amikor igazoltatni akarták a rendõrök vasárnap délután. Ám a férfi együttmûködés helyett inkább beletaposott a gázba és elhajtott - írja az oe24 osztrák hírportál.

A rendőrök üldözőbe vették és többször próbálták megállásra kényszeríteni, ám a menekülő nem hagyta magát.

Az autós a B60-as úton, a Pottendorfer utcán Eggendorf irányába száguldott, miközben a rendőrök szirénázva üldözték őt. A férfi menekülés közben az egyik rendőrautót többször is oldalba csapta, s két civil autóba is belement. A hajsza a 11 kilométerre levő Eggendorfig tartott, ott ugyanis az ámokfutó magyar sofőr két rendőrautóba rohant a település főutcáján. A filmbe illő esetről Walter Schwarzenecker rendőrségi szóvivő számolt be. Hozzátette: a hajszát követően az egyik rendőrt kórházba kellett vinni, további négy rendőr pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A körözött magyar férfi ép bőrrel megúszta a száguldozást, de nem lélegezhet fel, mert azonnal letartóztatták és a történtek miatt bíróság elé állhat.

Arról ugyanakkor egyelőre nincs információ, hogy miért menekült a rendőrök elől.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat