Létrehozva: 2019.06.24.

Figyelmeztetnek a kutatók, nem várt veszély fenyegeti a nyaralókat

Az igazi gondot az okozza, ha az emberi bõrön természetes módon jelen lévõ baktériumok leáznak.

Az óceánban való fürdőzés megváltoztathatja a bőr mikrobiomját, vagyis az emberi testben élő mikroorganizmusok alkotta ökológiai rendszert, és ez jelentősen fokozhatja a bőrfertőzések kockázatát - állítják amerikai kutatók.A Kalifornia Egyetem irvine-i campusának (UCI) kutatói tanulmányukban megállapították, hogy mindössze tíz percnyi óceáni fürdőzés is elegendő ahhoz, hogy az emberi bőrön természetes módon jelen lévő baktériumok leázzanak, és helyükre az óceánban előforduló baktériumok kerüljenek - írja az MTI.

"Adataink elsőként bizonyítják, hogy az óceánvíz megváltoztathatja az emberi bőr mikrobiomjának összetételét" - mondta Marisa Nielsen, aki az Amerikai Mikrobiológiai Társaság (ASM) éves találkozóján ismertette eredményeiket San Franciscóban.

Nielsen hozzátette: korábbi kutatások szerint az emberi bőr mikrobiomja fontos szerepet játszik a humán immunrendszer működésében, és egy egészséges mikrobiom képes megóvni az embert a bőrhöz tapadó kórokozók okozta fertőzésektől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?