Létrehozva: 2016.03.23.

Fiatal szőke nővel smárolt az utcán a házas Árpa Attila

A színészként és rendezõként is tevékenykedõ sármõr nem csinált nagy titkot friss románcából, hevesen ölelgetett és csókolgatott egy dekoratív szõke nõt az egyik budai étterem elõtt. Majd a Facebookon bejelentette, hogy elválik feleségétõl.

Önfeledten ölelkezett és csókolózott kedd délután Árpa Attila az egyik népszerű budai étterem előtt, csak éppen nem a feleségével. A jóképű színész-rendezőt a Bors szemfüles fotóriportere kapta lencsevégre, amint egy fiatal szőke nővel múlatta az időt, és láthatóan remekül érezték magukat egymás társaságában!

Az persze régóta nem titok, hogy az egykori tévés szakember és felesége, a modell-üzletasszony Tomán Szabina házassága megromlott az utóbbi időben, hiszen erről már a TV2-n futó, Összezárva Friderikusszal című műsorban is szó esett. Ennek ellenére meglepő látványt nyújtott, amint férjként egy másik nővel smárol a nyílt utcán.

A Bors meg is kereste Árpát, aki a telefonhívást követően a következő bejegyzéssel öntött tiszta vizet a pohárba a Facebookon.

 

Kedves barátaink, ismerőseink!Ezúton szeretnénk a különböző találgatásokra és pletykákra reagálni. A hír igaz, Szabiná...

Közzétette: Attila Arpa – 2016. március 22.

Ugyanezt a posztot vele egy időben felesége, Szabina is megosztotta a közösségi oldalon, hogy mindketten pontot tegyenek a találgatások végére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán