Létrehozva: 2017.10.17.

Fiatal magyar lány borzalmas tragédiáját okozta az éjjeli verseny

Éjszakai gurulásra mentek Dobogókõre, ám egy rossz mozdulat miatt az árokban kötöttek ki. Mercédesz nem élte túl a kalandot...

A 20 éves B. vezette a fekete Hondát az éjszaka megrendezett autózáson, a rendezvényt az Éjszakai veretés Dobogókőn címen hirdették meg a Facebookon. A lányok is kocsiba szálltak, mint mindenki más, egy rutintalanságból adódó hiba miatt azonban egyikük nem élte túl a közös kalandot. Hondájuk fékezés nélkül az út menti szakadékba zuhant - írta a Blikk.

A 25 éves Mercédeszt – aki a kocsi hátsó ülésén utazott — még élve szabadították ki a roncsok közül az esztergomi tűzoltók, ám a fiatal lány később belehalt a sérüléseibe. Barátnője, akiről a Blikk úgy tudja, hogy a jogosítványát pár hete szerezte, könnyebb sérülésekkel úszta meg a durva borulást. Amikor a segítség megérkezett, a lány sokkos állapotban, a szalagkorláton ült.

A parkolóból elindulva még minden rendben volt, de néhány perccel később már a fák között voltak. Egy bal kanyarnál még a szalagkorlát előtt lehajtottak az aszfaltról és a szakadék mélyén találták magukat – mondta egy neve elhallgatását kérő résztvevő, aki elmondta: az autó orral beleállt a földbe.

A lendülettől több fát is kidöntöttek, majd függőleges helyzetben álltak meg, aminek teteje egy fának támaszkodott – tette hozzá.

A hét végi „veretés” már az 5. ilyen rendezvény volt, amelynek útvonala: Dobogókő–esztergomi bazilika. Ez idáig nem történt hasonló eset

– tette hozzá az autós, aki azt is elmondta, hogy az esemény Facebook-oldalának szövegében a szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki az időjárási és saját vezetési tudásához mérten közlekedjen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán