Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.10.25.

Fiatal árus hozott vissza az életbe egy halott nőt a budapesti piacon

Egy budapesti piacon holtan rogyott össze a földre egy 50 éves nõ. Egy fiatal férfi standját otthagyva nem tétlenkedett, azonnal megkezdte az újraélesztést, és visszahozta a nõt az életbe

Egy fiatal piaci árus sietett annak az 50 körüli asszonynak a segítségére, aki minden előzetes panasz nélkül holtan esett össze az egyik budapesti piac forgatagában - írja  az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

A férfi értesítette a mentőket és pontosan követte a mentésirányító telefonos instrukcióit. - olvashatjuk a közleményben

A gyors vizsgálat után egyértelmű volt, hogy cselekedni kell, hisz a betegnek nem volt légzése, sem vérkeringése. A fiatal hős azonnal megkezdte az újraélesztést, amit a pillanatok alatt helyszínre érkező mentőegység emelt szinten folytatott.

A beteg életéért még hosszú percekig folyt a küzdelem, ami az időben megkezdett mellkasi nyomások hatására sikerre vezetett. Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az asszonyt.

A mentők is hősként tisztelik az árust.

Számtalan történet bizonyítja, mennyire fontos, hogy minél többen tanuljanak újraélesztést, elsősegélynyújtást. Ez egyszer a te életedet is megmentheti, vagy te mentheted meg másokét, te válhatsz hőssé.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége