Létrehozva: 2018.06.27.

Durva, ami kiderült! 3 évre lecsukhatják a kétgyermekes magyar sztárt!

A színésznõ tavaly novemberben okozott karambolt, most pedig gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Fésűs Nellyt

A színésznő még tavaly novemberben szenvedett autóbalesetet, a hatóságok szerint pedig ő lehetett a vétkes.

"Igaz, gyanúsítottként kihallgattak a rendőrségen, de azóta nincs fejlemény az ügyben. Még mindig folyik a nyomozás. A balesetben megsérültekkel beszéltem már, tartom velük a kapcsolatot, de nem mondhatom el, mi van velük, mert az nem tartozik senki másra" – ismerte el a Blikknek szűkszavúan a színésznő, akire súlyos büntetés várhat, amennyiben a bíróság is őt mondja ki felelősnek.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd a lapnak elmondta, hogy akár három év fogházbüntetést is kaphat a színésznő.

"Alapesetben egy olyan balesetben, ahol súlyos sérülés is történt, akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható a bűnös. Amennyiben maradandó fogyatékosságot okozott másnak, akkor három év is lehet a büntetési tétel. Az ítélkezési szokás szerint úgy gondolom, amennyiben büntetlen előéletű, felfüggesztett fogházbüntetést kap majd, valamint pár évre bevonják a jogosítványát" – mondta a lapnak Kamarás Péter.

A baleset tavaly november 29-én történt az M0-s autópályán. Három személyautó és egy kisbusz ütközött össze. A balesetben ketten megsérültek, egyiküket a tűzoltók vágták ki az összeroncsolódott járműből.

Az autókban komoly kár keletkezett – több is totálkáros lett –, a helyzethez képest minden érintett szerencsésen megúszta a balesetet.

Bár már több mint fél év eltelt a történtek óta, a rendőrség még mindig nem zárta le a nyomozást. Akár két év is eltelhet, mire befejezik és az ügyészséghez kerülnek az iratok. Akkor derül majd ki, vádat emelnek-e Fésűs ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Az IMF szerint nem értek célt az Oroszország elleni szankciók

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete