Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.17.

Ázsiai éttermekbe került a fertőzött tojás itthon

Itthon is találtak mérgezett tojást. Zárolták az összes szennyezett tételt, visszahívták az érintett készételt.

Hazánkat is elérte a tojásvész, bár egyelőre működik a szigorú szűrőrendszer, így nem kell attól tartanunk, hogy fertőzött tojást vagy tojáskészítményt eszünk.

Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt célellenőrzés során egy német és három lengyel származású szállítmány vizsgálata során kimutatták a NÉBIH munkatársai: fipronillal szennyezettek. Ezeket a tételeket a hatóság zárolta.

Mint arról a ripost.hu már beszámolt, kedden értesítették a NÉBIH-et az Európai Unió élelmiszer-biztonsági gyorsriasztásán keresztül, hogy a német Tamago Ei-Omlett-Block nevű cég ázsiai jellegű fagyasztott termékében is fipronilt mutattak ki.

A termékből Magyarországra is szállítottak az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft-hez. Mint kiderült, négy szusiétterembe került az említett termék, amit a tamago nevű étel előállításához használnak.

- A terméket visszavontuk, az értesítéstől számított fél órán belül tájékoztattuk a partnereinket, ám azóta a terméken található kódszám alapján egyértelművé vált, hogy nem a fertőzött tojástermékből került hozzánk a szállítmány – közölte a %Ripost%-tal Baráz András, a cég egyik vezetője. A NÉBIH jelenleg arra vár, hogy ezt az információt a német hatóság is megerősítse.

Aki biztosra szeretne menni, a legjobb, ha csak magyar tojást vásárol, amit az azon lévő betűkód (HU) jelez, illetve közintézményben nem fogyaszt tojásos ételt.

Kíváncsi, hogy a legfrissebb adatok szerint eddig hány millió tojást kellett megsemmisíteni? Melyik távol-keleti ponton találtak már a szennyezett áruból és mely országok vádolják egymást a botrányos ügy miatt? A válaszokat megtalálja a csütörtöki %Ripost%-ban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Van pénze? Ha igen, erre költse, mert megéri!

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak